XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. október 20., vasárnap

Október 20.



Kiv 17, 8-13; 2 Tim 3, 14 – 4, 2; Lk 18, 1-8
A választott nép pusztai vándorlása idején történt: Az amalekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival. Mózes így szólt Józsuéhoz: ,,Válassz ki nekünk férfiakat, és szállj harcba az amalekitákkal. Én pedig holnap Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.'' Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, és megütközött az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére. Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így karja kitárva maradt napszálltáig. Józsue pedig kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket.

Ezen a héten az emberi közösségről, a személy és a társadalomról szeretnénk elmélkedni a Katolikus Egyház Katekizmusának segítségével. Isten kezdettől fogva úgy akarta, hogy legyenek emberek saját képmására és hasonlatosságára, akik betöltik és uralják a földet. Azt akarta, hogy nemcsak az állatvilág, de az emberek is sokasodjanak, közösséget alkossanak. De milyennek akarta Isten az emberi közösséget? Ha a mai olvasmányt, szentleckét és evangéliumot ebben a fényben olvassuk, pár nagyon lényeges dolgot fedezhetünk fel. Isten elsősorban azt akarja, hogy nemcsak az ember, hanem az emberi közösség is a Szentháromság képmása legyen. Amint az Atya szereti a Fiút és a Fiú teljes szívből és odaadásból viszontszereti az Atyát, és a köztük áramló szeretet maga a Szentlélek jelenléte, úgy arra vágyik, hogy az ember is, akit Fia képmására teremtett, részt vegyen ebben az állandó önátadásban, szeretetáramlásban. Ezért az emberi társadalom szíve az Istenbe vetett hit, Isten és a felebarát szeretete és szolgálata, az Isten igéjének hallgatása és tanítása. Az olvasmány és az evangélium a kitartó imádság fontosságára mutatnak rá. Izrael népének a pusztai vándorlás idején sok más néppel kellett megküzdenie, míg el nem foglalhatta az ígéret földjét. Az amalekitákkal való harcban Mózes egy igen érdekes módszert alkalmaz, mely aztán segít az ellenség legyőzésében: Mózes Isten botjával kezében fölment a hegyre és kitárt karral imádkozott. Imádsága erőt adott népének, ha pedig ellankadt, lelankadt a harcosok ereje is. Ezt jelképesen is érthetjük: Egy társadalom csak úgy tud jól működni, ha szívében ott él az Istenbe vetett hit, a remény és a szeretet. Ezért mennyire fontosak egy társadalomban az imádkozó emberek! Sokszor azokat tartják a legértékesebbeknek, akik hatékonyan tudnak dolgozni a közösség javáért, a betegek, idősek és képességeikben korlátozottak kevesebbet érnek. De pontosan ez az igerész arra mutat rá, hogy a teljes erejükben lévő dolgozók csak akkor tudnak hatékony munkát végezni, ha közben a háttérben imádkoznak. Imádkozni pedig mindenki tud. Az imádkozók az emberi közösség szívében a lüktető erő. Mennyire fontos, hogy újra felismerjük a háttérima erejét és szükségességét. Mennyire fontos buzdítani idős és beteg családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy imádkozzanak, hiszen igen értékes munkát végeznek a társadalomért! Szent Pál arra is rámutat, hogy mennyire fontosak azok, akik a népet a hitre tanítják. Hiszen csak a tanítás által él az emberek szívében a hit. Ezért arra kéri Timóteust, és Timóteuson keresztül minket is: Tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre. Minden írás, amelyet az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen. Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára: hirdesd az igét, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Az igehirdetés az egész Egyház feladata és elsődleges küldetése. „Az evangélium hirdetése az egyház számára nem fakultatív feladat; nem választhat, hogy óhajtja-e végezni, vagy sem. Az Úr Jézus bízta rá a küldetést, és ő azt akarja, hogy az emberek higgyenek és üdvözüljenek. Az evangélium továbbadása szükséges, egyedülálló, mással nem helyettesíthető munka… „Ismételten is hangsúlyozni akarjuk, hogy az egyháznak első és magától értetődő feladata hirdetni az evangéliumot minden embernek” Ezt a hivatást, ezt a küldetést a mai társadalmi átalakulások is égetően sürgetik. Az evangelizáció tehát az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az egyház tükröződik vissza. Az egyház létjogosultságát éppen az evangelizáció adja: vagyis, hogy Isten szavát hirdesse, tanítsa, a kegyelem közvetítője legyen Isten és ember között, a bűnösöket Istenhez visszavezesse, Krisztus áldozatát pedig minden időkre megjelenítse a szentmisében, mely halálának és dicsőséges feltámadásának emlékezete.” (VI. Pál pápa. Evangelii nuntiandi. 5.; 14.). Ha pedig az evangelizáció az egyház feladata, akkor ez azt jelenti, hogy nemcsak a papoké, hanem minden megkeresztelt emberé, tehát mindegyikünk feladata is!
Feladat a mai napra: Hogyan tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy a környezetem szentháromságos közösségé tudjon alakulni? Átgondolom, hogyan segíthetek abban, hogy magyar társadalmunk számára kibővüljön a háttérben imádkozók közössége, akik biztosítják a kitartást a közjó, a keresztény értékek és erényekért folytatott harcban?