Ter 2,18-23 (Az emberi hivatás
közösségi jellege)
Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek
egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” Az Úristen
megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az
emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit
az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és
a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált
segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az
emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal
töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az
asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont a
csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.”
„Az
emberiség hivatása az, hogy kinyilvánítsa az istenképiséget, és hogy
átalakuljon az Atya egyszülött Fiának képmására. Ez a hivatás személyes formát
ölt, hiszen mindenki meghívást kapott arra, hogy belépjen az isteni
boldogságba; de szól az emberi közösség egészének is.” (KEK 1877) „Az összes
emberek ugyanazt a meghívást kapták: közös végső céljuk Isten. Bizonyos
hasonlóság van az isteni személyek közötti egység és azon testvériség között,
amit az embereknek egymás között kell megvalósítaniuk igazságban és
szeretetben. (II. Vat. Zsinat, GS). A
felebaráti szeretet elválaszthatatlan az Isten iránti szeretettől.” (KEK 1878) „Az emberi személynek szüksége van a társas
életre. Ez az ember számára nem valami ráadás, hanem természetének
követelménye. A másokkal való kapcsolatok, a kölcsönös szolgálatok és a
testvéries párbeszéd által bontakoztatja ki az ember a maga képességeit, és így
tudja teljesíteni sajátos hivatását.” (KEK 1879). A teremtés könyvében
gyönyörűen láthatjuk, miként teremt Isten segítőtársat az embernek, mert nem jó
az embernek egyedül lennie. S bár az állatvilág fontos társai az embernek,
mégsem lehetnek egyelőek vele. Igazi társat csak abban talál, aki hús a húsából
és csont a csontjából. Ezt az idézetet sokszor esküvőkön szokták felolvasni,
hiszen elsősorban a házasságra vonatkozik, de vonatkozik az egész emberiségre
is. Fontos közösségben élnünk. Hivatásunk arra szól, hogy az emberek között,
ahol élünk, elsősorban családunkban, de tágabb értelemben véve társadalmunkban
is kibontakozzuk tehetségeinket, és bevessük a közösség javára, építésére.
Legfőképpen pedig olyan közösséget építsünk, mely hasonlít a Szentháromság
közösségére. Elgondolkozhatunk azon, hogy mit is jelent ilyen közösséget
teremteni? Hogyan is néznek ki azok a közösségek, amelyekben élünk? Mennyire
honol köztünk a szeretet, béke, elfogadás, igazságosság, irgalom? És mit
tehetnék én annak érdekében, hogy ebben az irányban fejlődjön tovább?
Feladat a mai napra: Ma arra törekeszem, hogy a munkahelyemen,
családomban a szeretet légkörét segítsem építeni.