XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. december 6., péntek

December 1.



Hétköznapok lelkigyakorlata_
1. Hét: Ószövetségi jövendölések Jézusról

Bevezető:
Újra elérkeztünk az egyházi év kezdetére. Gyorsan telt az idő. Vagy talán azért érezzük ilyennek, mert ősszel beizzítva a motorokat évvégére elérkezünk a hajtás csúcsidőszakába? Munkahelyen, iskolában beadandók, lezárandók, közösségi, iskolai programok hétről hétre fokozódnak. A naptári év megállíthatatlanul halad előre, de vajon megérkeztem-e már Adventba, vagy még a hajtásnál tartok? Ellentétesnek tűnik a polgári év év-végi hajtása és az egyházi év kezdetének megállásra felszólító szent időszaka. Mennyire nehéz sokszor e kettőt egy kalap alá helyezni. De nem véletlen, hogy pont e két időszak áll egymás mellett. Advent, döntés elé állít minket: Vajon bele akarok-e bocsátkozni e szent időszak ritmusába? Akarom-e, hogy átértelmezze nekem a decemberi hónapomat, és kognitív tudásomat létezésem hátteréről és értelméről személyes új élménnyé változtassa?
Advent csendes idő, az imádság, az istenkeresés, az Úr várásának időszaka. Ugyanakkor nagy felkiáltójeleket, ígéreteket tartalmaz. Elénk tárja életünk lényegét. Megállít, és elgondolkozásra késztet minket: vizsgáljuk felül merre tart az életünk, mi számunkra fontos, mi a lényeges. A nagy hajtás olyan, mint a világ zaja, mely túlkiabálni próbálja a vágyakozás csendes jelenlétét. Az üzletek tele vannak vonzóbbnál vonzóbb kínálatokkal, zenével és csilingeléssel, mintha boldogságunk teljességét a különféle dolgok megszerzésében lelhetnénk. Ezzel szemben hányszor tapasztaltuk már, hogy mégsem tudják elcsitítani belső nyugtalanságunkat.
Advent felszólít minket: Állj meg! Csendesedj el! Merjed meghallani szíved kielégületlenségét és ne félj tőle! Ne a gyors megoldást keresd, hanem az igazi választ belső nyugtalanságodra! Csak úgy találhatjuk meg a belső békénkhöz vezető utat, ha visszatérünk életünk alapkövéhez és kiindulópontjához, melyről a Szentírás első oldala beszél, és amit Szent Ágoston oly találóan kifejez: „Te vagy, aki fölindítasz, hogy gyönyörködjünk abban, ha téged dicsérünk, mivel megalkottál minket önmagadra, és nyugtalan a szívünk, amíg el nem nyugszik benned.”[1] Az ember minden egyéb földi teremtménytől különbözik abban, hogy őt Isten a saját képmására és hasonlatosságára alkotta. Ágoston erre a képmás-voltra utal Vallomásainak legelején, és éppen a természetünkbe oltott istenképmás az, amiért semmi másban nem tudunk megnyugodni, csak az Ősképben, Istenben. Ugyanakkor az ember társas lény is. Nemcsak abban áll boldogságunk, ha egyénileg hasonlítunk Istenre, hanem ha közösségeinkben, kapcsolatainkban is a Szentháromság szeretet-dinamikájában élünk. A sok sürgés-forgás csak akkor nyer igazi értelmet, ha életünknek van nyugvópontja: a Mindenható Isten, akiből minden kiindul, aki körül minden forog, akit meglelhetünk testvéreinkben, akinek örömében osztozunk, ha örömet szerzünk egymásnak. Advent a Messiás várás időszaka. Ezen a héten Isten ígéretérő szeretnénk elmélkedni, aki megígérte a Messiást, és el is küldte Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, mert látta, hogy az ember önmagától nem képes Rá találni. Jézus Krisztusban életünk legnagyobb ajándékát szemlélhetjük: Isten mérhetetlen szeretetét, aki meghallgatja kiáltásunkat, komolyan veszi szükségleteinket, arra vágyik, hogy Benne megtaláljuk életünk teljességét.

Napi elmélkedéshez:   Zsolt 63,2-9
Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam. Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet. Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem. Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadzom. Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.

Lelkigyakorlatunk első napján időt akarunk szánni a megállásra. Persze, már megálltunk azzal, hogy fél órát kiszakítottunk magunknak a nap forgatagából az imádságra. De vajon bensőleg is megálltam már? Sokszor, amikor tudatosan megállunk imádkozni, az történik velünk, hogy a nap zaja, az események, beszélgetések, élmények, tennivalók, elintézendők tömkelege továbbkavarognak a fejünkben. Ne ijedjünk meg tőle! A leggyorsabb módja annak, hogy megszabaduljunk tőlük és valóban figyelni tudjunk Istenre az, ha engedjük, hogy minden gondolat felbukkanjon, rátekintünk, ítélkezés nélkül felismerjük és leírjuk azoknak lényegét és utána a listát átadjuk Jézusnak, hogy ő gondoskodjon róla. Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy szólítson meg minket a mai Szentírási idézet szavai által. Olvassuk el a szöveget többször, maradjunk állva azoknál a szavaknál, kifejezéseknél, melyek leginkább megszólítanak minket. Melyik húrt pendíti meg életemben?
A zsoltár szavai gyönyörűen belevisznek minket az imádságos lelkületbe. Fontosnak érzi a zsoltáros, hogy kifejezze Istennek azt a belső szomjúságot, pusztaságot, melyet magában érez. Nem nyomja el az érzést, hanem megengedi, hogy a felszínre kerüljön. Sokszor az okozhat nekünk nehézséget az imádságban, hogy kevés időnk van, és azt akarjuk, hogy Isten gyorsan szóljon hozzánk. Szinte unszolni kezdjük az Urat: szólj már végre hozzám, hallgatlak! Olyan, mint amikor egy automatát kezdik el verni, hogy végre adja ki a kívánt dolgot, vagy térítse vissza pénzünket. Csakhogy az Isten nem automata, és az imádság nem gombnyomásra történő üzenetszerzés! Az imádság kapcsolat Valakivel, az élő Istennel, életem Szerzőjével és Fenntartójával. Engedjük, hogy a zsoltár megtanítsa nekünk ezt a finom, tiszteletteljes, tapintatos lelkületet, mely megadja Istennek az elsőbbséget és fennhatóságot.

Feladat a mai napra: A mai napon arra figyelek, hogyan bánok Istennel? Ki számomra Isten? Milyen módon imádkozom? Magamban ismételgetem azt a verset a zsoltárból, mely most legjobban megtanít engem szívből közeledni Istenhez.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Hogyan sikerült a mai napon találkoznom Istennel? Melyik idézet segített legjobban, hogy hozzá közeledjek? Milyen ellenállást, nehézséget tapasztaltam az imádságomban? Hálát adok a mai napért, és kérem a Szentlélek segítségét, hogy holnap új szívvel tudjak közeledni Istenhez, és hallgatni szavát. Lezárásképpen elimádkozom újra a mai zsoltárt.


[1] Szt. Ágoston, Vallomások 1,1.