Kiv 24,1-8 (Az Úr
minden szavát megtartjuk, amelyeket hozzánk intézett)
Így szólt Mózeshez: „Menj fel az Úrhoz: te és Áron,
továbbá Nadab és Abihu, meg hetvenen Izrael vénei közül. De már messze le kell
borulnotok. Csak Mózes járulhat az Úr elé, a többiek nem mehetnek közelebb. A
nép nem mehet fel velük.” Mózes ezután lejött, kihirdette a népnek az Úr minden
szavát és minden parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden
szavát megtartjuk, amelyeket hozzánk intézett.” Ezután Mózes az Úr minden
törvényét leírta. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és
tizenkét emlékoszlopot, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott
fiatal izraelitákat, hogy égőáldozatot mutassanak be, és fiatal bikákat
ajánljanak fel az Úrnak közösségi áldozatul. Mózes pedig vette a vér felét, és
áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét az oltárra hintette. Utána vette
a szövetség könyvét és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Amit az Úr
parancsol, azt követjük és megtartjuk.” Erre Mózes vette a vért, meghintette
vele a népet és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen
feltételek mellett kötött veletek.”
A parancsolatok és a Törvény ajándéka
részét képezi a Szövetségnek, melyet Isten népével kötött. A Kivonulás könyve
szerint a "tíz szó" kinyilatkoztatása a Szövetség fölajánlása (vö. Kiv 19) és megkötése (vö. Kiv 24) között történik --
miután a nép kötelezte magát annak "megtételére", amit az Úr mondott,
és az "engedelmességre" (vö. Kiv 24,7). A Tízparancsolat csak a Szövetségre való
hivatkozás után adatik át ("Az Úr, a mi Istenünk Hóreb hegyén szövetséget
kötött velünk": MTörv 5,2). (KEK
2060). A parancsolatok a maguk teljes jelentését a Szövetség keretében
kapják meg. A Szentírás szerint az ember erkölcsi cselekvése a Szövetségben és
a Szövetség által nyeri el sajátos értelmét. A "tíz szó" közül az
első Isten népe iránti szeretetének kezdeményezésére emlékeztet: "És mivel
a szabadság paradicsomából a bűn büntetéséül e világ szolgaságába jutottunk,
ezért a Tízparancsolat első mondata, azaz Isten parancsainak első szava a
szabadságról szól, mondván: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek
téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (Kiv 20,2; MTörv 5,6)" (Órigenész). (KEK 2061). A szorosan vett
parancsolatok a második helyen következnek; azt mondják el, hogy a Szövetség
által létrejött Istenhez tartozás föltételei mit foglalnak magukban. Az
erkölcsi létezés válasz az Úr szeretettel teljes kezdeményezésére. Elismerés,
meghajlás Isten előtt és a hálaadás kultusza. Együttműködés azzal a tervvel,
melyet Isten a történelem folyamán valósít meg. (KEK 2062). Az Isten és az ember közti szövetségről és
párbeszédről tanúskodik az is, hogy az összes parancsolat egyes szám első
személyben hangzik el ("Én vagyok az Úr...") és egy másik személynek
szól ("te..."). Isten minden parancsolatában egyes számú névmás
jelöli a címzettet. Isten megismerteti akaratát az egész néppel, s ugyanakkor
minden egyes emberrel is: "Az Isten iránti szeretetet is parancsolta, és a
felebarát iránti igazságosságot is sürgette, hogy se igazságtalan, se Istenhez
méltatlan ne legyen az ember, akit így készített föl a Tízparancsolat által a
vele való barátságra és a felebaráttal való összhangra (...). És ezért (a
Tízparancsolat szavai) nálunk (keresztényeknél) hasonlóképpen érvényben vannak,
tágabb és mélyebb értelmet nyernek, és nem oldódnak föl az Ő test szerinti
eljövetele által." (Lyoni Szent Ireneusz). (KEK 2063).
Feladat a mai napra: Isten velünk is szövetséget kötött a keresztségben
és bérmálásban, a szentáldozásban pedig alkalomról alkalomra újra magunkhoz
vehetjük Krisztus testét és vérét, az új és örök szövetség jelét. Arra
törekszem a nap folyamán, hogy erkölcsösen éljek és így kifejezzem Istennek
válaszomat az
Úr szeretettel teljes kezdeményezésére.