XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. december 26., csütörtök

December 26.



Csütörtök, dec.26.            ApCsel 6,8-10; 7,54-60      (AZ ÁLDOZAT)
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. ... Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült.

„Igazságos dolog Istennek áldozatokat bemutatni az imádás, a hálás lelkület, a könyörgés és a közösség jeléül: "Valódi áldozat minden cselekedet, amit azért teszünk, hogy szent társaságba kerüljünk Istennel, és annak a jó célnak érdekében tesszük, ami igazán boldoggá tehet bennünket" (Szent Ágoston).” (KEK 2099)
„A látható áldozatnak, hogy igaz legyen, a lelki áldozat kifejezésének kell lennie: "Áldozat Istennek a töredelmes lélek ..." (Zsolt 51,19). Az ószövetségi próféták gyakran korholták a belső részvétel nélküli, a felebarát szeretetétől elszakadt (vö. Iz 1,10-20) áldozatokat (vö. Ám 5,21-25). Jézus Ozeás próféta szavát idézi: "Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot" (Mt 9,13; 12,7). Az egyetlen tökéletes áldozat az, amelyet Jézus az Atya szeretete iránti teljes odaadással üdvösségünkért a keresztfán mutatott be" (vö. Zsid 9,13-14). Az Ő áldozatához kapcsolódva életünket tehetjük Istennek szóló áldozattá. (KEK 2100)
A szent, amelyet karácsony második napján ünnepelünk, ilyen Istennek tetszett áldozat volt. Megértette, hogy áldozattal is jár, ha valaki Istent mindenekelőtt szeretni és Jézus Krisztusban vetett hitét hűségesen megvallani akarja. Első keresztényként István diakónus tanúságot tett vérével Krisztus mellet, és életét áldozatul odaadva és Isten kézébe helyezve halt meg. Milyen áldozatkészséget talál bennünk az Isten, és milyen következményekkel jár számunkra a mindennapi életben, hogy Istent az első helyre állítjuk?
Feladat a mai napra: Imádkozom azokért a keresztényekért, akiket a hitük miatt üldöznek, és akik nem ünnepelhetik nyilvánosan a karácsonyt.