XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. december 6., péntek

December 5.



Napi elmélkedéshez:   Iz 61,1
Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak.

Az Ószövetség sok helyen utal arra, hogy milyen módon fog tevékenykedni a Messiás. A legtöbb erre vonatkozó részt Izajás prófétánál találhatjuk. A Messiás elsősorban próféta és tanítói küldetést fog betölteni Izraelben: örömhírt vinni a szegényeknek, gyógyulást a megtört szívűeknek, szabadulást a foglyoknak. Jézus nyilvános fellépését ennek a részletnek a felolvasásával kezdte (vö. Lk 4,16-21), mintegy kihirdetve programját. De a Messiás nemcsak tanító és próféta, hanem az Ország királya és törvényhozója is lesz: Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig. (Zak 9,9-10). Végül pedig egyszerre főpap és áldozat lesz: Napkeltétől napnyugtáig nagy az én nevem a népek között. Jóillatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek. Mert nagy az én nevem a népek között - mondja a Seregek Ura. (Mal 1,11). Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. (Iz 53,10). A legtisztább ételáldozat pedig, amit az utolsó vacsora óta mindenütt bemutatnak, az Eucharisztia, Krisztus teste és vére.
Megdöbbentő, hogy 500-1000 évvel Jézus előtt, micsoda pontos képet kaptak az emberek a Messiásról, mely Jézusban beteljesült. Mégis picit másképp teljesültek be az ígéretek. Sokan azt gondolták, hogy szó szerint kell érteni mindent, ami az Ószövetségben le van írva. Ebből nagy kavarodások származnak mindmáig. Jézus azonban azt mondta Pilátusnak: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” (Jn 18,36-38). Amikor Jézus születését ünnepeljük, és Jézust szemléljük a betlehemi jászolban, akkor azt ünnepeljük, aki eljött, hogy örömhírt hozzon nekem, gyógyulást a megtört szívemnek, szabadulást rabságaimból. Azt a királyt ünnepeljük, aki odaadja értem életét áldozatul, hogy lehetővé tegyen számomra egy új életet Istenben. Biztonságom abban áll, hogy Jézus megszerezte nekem az örök életet, megnyitotta előttem a kaput az Atya házába, és megajándékozott hittel, reménnyel, szeretőképességgel. Nemcsak törvényeket adott, hanem felvértezett mindazzal, amire szükségünk van, hogy helyt tudjunk állni a világban és eljussunk az örök hazába.

Feladat a mai napra: Átgondolom, hogyan tudnám azt a fényt, amit a mai imádságomban kaptam, tettekre váltani.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Mit kaptam a mai imádságomban? Mit tudtam abból átültetni a gyakorlatba? Visszatekintve a napra hol látom, hogy az imádságom elkezdi átszőni a napomat, tetteimet, gondolkodásomat, viselkedésemet? Mindez a Szentlélek műve. Hálát adok, és kérem, hogy folytassa bennem elkezdett gyümölcsöző munkáját. Ha pedig van még, min javítani, kérem tőle a hozzá való kitartást és figyelmességet, hogy holnap jobban sikerüljön.