ApCsel 2,42-46 (A vasárnapi eucharisztia)
Állhatatosan
kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az
imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és
jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és
közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották
azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap
összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és
egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész
nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.
Az Úr napjának és Eucharisztiájának vasárnapi
megünneplése az Egyház életének szívében van. "A vasárnapot, amelyen a
húsvéti misztériumot ünnepeljük, az apostoli hagyományt követve az egész
Egyházban úgy kell megtartani, mint a legfőbb kötelező ünnepet." (CIC
2146) „Ugyanígy meg kell ünnepelni Urunk Jézus Krisztus születését, a
Vízkeresztet, a Mennybemenetelt, Krisztus legszentebb Testének és Vérének
napját (Úrnapját); Mária istenanyaságát, Szeplőtelen Fogantatását és Mennybevételét,
Szent József, Szent Péter és Pál apostolok és Mindenszentek napjait." (CIC
2146). (KEK 2177). A keresztény
közösség összejövetelének e gyakorlata visszanyúlik az apostoli kor kezdetére (Vö.
ApCsel 2,42--46; 1Kor 11,17). A Zsidókhoz írt levél figyelmeztet, hogy
"összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem inkább
buzdítsuk egymást" (Zsid 10,25). A hagyomány megőrizte egy mindig aktuális
buzdítás emlékezetét: "Reggel tehát jelenj meg Isten templomában, járulj
az Úrhoz, valld meg neki bűneidet, imádságokkal tarts bűnbánatot. (...) Maradj
ott az isteni és szent liturgián, végezd el imádságaidat, és soha ne menj el az
elbocsátó szó előtt (...). Ez a nap ugyanis, mint gyakran mondtuk, az imádságra
és a nyugalomra adatott neked. Ez tehát az a nap, melyet az Úr alkotott.
Örvendjünk és vigadjunk rajta." (Pseudo-Eusebius
Alexandrinus: Sermo de die dominica: PG 86/1, 416. 421). (KEK 2178). „A plébánia a
krisztushívőknek a részegyházon belül állandó jelleggel megalapított közössége,
melynek lelkipásztori gondozását a megyéspüspökök felügyelete alatt plébánosra
bízzák, aki annak saját pásztora." (CIC 515, 1. §) Ez az a hely, ahol
minden hívő összegyűlhet az Eucharisztia vasárnapi megünneplésére. A plébánia
vezeti be a keresztényeket a liturgikus élet rendes menetébe és gyűjti össze
őket az ünneplésre; tanítja Krisztus üdvözítő tanítását; testvéri
jócselekedetekben gyakorolja az Úr szeretetét (II. János Pál pápa:
Christifideles laici apostoli buzdítás, 26): „Imádkozni otthon is tudsz; de úgy
imádkozni, mint a templomban, nem tudsz, ahol oly nagy az atyák sokasága, ahol
a kiáltás egy szívből-lélekből száll Istenhez. (...) Itt valami több van jelen,
nevezetesen az összhang és az egyetértés, a szeretet köteléke, a papok
könyörgései." (Aranyszájú Szent János: De incomprehensibili Dei natura,
seu contra Anomoeos 3, 6) (KEK 2179).
Feladat
a mai napra: Mit jelent
számomra kitartani az „apostolok tanításában és közösségben”, jelen lenni a
plébániai szentmisén? Hogyan tudnám ezt ma kifejezni?