Iz 2,1-5 (A háború elkerülése)
Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és
Jeruzsálemről. Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a
hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, felé
tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob
Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk.
Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.” Ő tart majd
ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg
ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem
emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza, gyertek,
járjunk az Úr világosságában!
Az ötödik parancsolat tiltja
az emberi élet szándékos elpusztítását. A minden háború által okozott bajok és
igazságtalanságok következtében az Egyház nagyon kér mindenkit, hogy imádkozzon
és tegyen meg mindent azért, hogy az isteni Jóság szabadítson meg bennünket a
háború ősi rabszolgaságából (II. Vat. Zsinat: GS 81). (KEK 2307).
Minden állampolgárnak és kormánynak azon kell munkálkodnia, hogy elkerüljék a
háborút. "Amíg a háború veszélye fönnáll és nem lesz megfelelő erővel
rendelkező nemzetközi tekintély, addig nem lehet megtagadni a kormányoktól az
igazságos védekezés jogát, föltéve, hogy már kimerítették a békés megegyezés
minden lehetőségét." (II. Vat. Zsinat: GS 79) (KEK 2308).
A haderővel történő törvényes önvédelem szigorú föltételeit nagyon komolyan
mérlegelni kell. Az ilyen döntés súlyossága az önvédelmet az erkölcsi
törvényesség nagyon szigorú föltételeihez köti. Egyidejűleg kell együtt lennie
a következő föltételeknek:
·
a támadó fél által egy nemzetnek vagy a nemzetek
közösségének okozott kár tartós, súlyos és kétséget kizáró;
·
a megfékezésre bevetett minden egyéb eszköz
használhatatlan vagy hatástalan;
·
a kedvező kimenetelnek komoly esélyei vannak;
·
a fegyverek alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt
és zavart, mint maga a megszüntetendő rossz. A modern pusztító eszközök
hatékonysága nagyon súlyosan esik latba e föltétel mérlegelésében.
Ezek az "igazságos
háború" doktrinájában fölsorolt hagyományos elemek. Az erkölcsi
megengedettség e föltételeinek elbírálása azok okos ítéletére tartozik, akik
felelősek a közjóért. (KEK 2309).
A közhatalomnak ilyen esetben joga és kötelessége az állampolgárokat a
nemzetvédelem szükséges kötelezettségeivel megterhelni. Azok, akik katonaként a
haza szolgálatára szentelik magukat, a népek biztonságának és szabadságának
szolgái. Ha jól látják el kötelességüket, valóban hozzájárulnak a közjóhoz és a
béke megőrzéséhez.
(II. Vat. Zsinat: GS 79) (KEK 2310).
Az államhatalomnak méltányosnak kell lennie azok esetében, akik lelkiismereti
okokból megtagadják a fegyverek használatát; ezek viszont kötelesek valamilyen
más formában az emberi közösséget szolgálni (II. Vat. Zsinat: GS 79). (KEK 2311). Az Egyház és az emberi
értelem hirdeti az erkölcsi törvény változatlan érvényességét fegyveres
konfliktusok idején is. "Ha pedig szerencsétlen módon már kitört a háború,
ezáltal nem válik minden megengedetté a harcoló felek között." (II. Vat. Zsinat: GS 79) (KEK 2312). A nem harcolókat, a sebesült
katonákat és a hadifoglyokat tisztelni kell és emberségesen kell velük bánni.
Azok a cselekmények, amelyek nyilvánvalóan ellenkeznek a népek jogával és annak
általános elveivel, nemkülönben az ilyen cselekményeket elrendelő parancsok,
bűntények. A vak engedelmesség nem menti föl azokat, akik ilyen parancsoknak
engedelmeskednek. Így egy nép, egy nemzet vagy egy etnikai kisebbség kiirtását
halálos bűnként kell elítélni. Erkölcsileg köteles ellenállni mindenki olyan
parancsoknak, amelyek "népirtást" rendelnek el. (KEK 2313). "Minden olyan háborús
cselekmény, mely egész városoknak vagy széles területeknek és lakosságuknak
különbségtétel nélkül való elpusztítását célozza, bűncselekmény Isten és ember
ellen, amit következetesen és habozás nélkül kárhoztatni kell." (II. Vat. Zsinat: GS 80) A
modern háború azzal a kockázattal jár, hogy alkalmat nyújt ilyen bűntények
elkövetésére azoknak, akik tudományos fegyverek, különösen atom-, biológiai
vagy vegyi fegyverek birtokában vannak. (KEK
2314). A fegyverek fölhalmozása sokak szerint a lehetséges ellenségek
háborútól való távoltartásának paradox módja. Ebben látják a legalkalmasabb
eszközt a nemzetek közötti béke biztosítására. A távoltartásnak e módja
tekintetében komoly erkölcsi fönntartások vannak. A fegyverkezési hajsza nem
biztosítja a békét. Ahelyett, hogy megszüntetné a háború okait, kockáztatja,
hogy még súlyosbítja is. A hatalmas összegek elköltése az egyre újabb fegyverek
előállítására megakadályozza a rászoruló népek megsegítését (Vö. VI. Pál pápa: Populorum
progressio enciklika, 53). A túlfegyverkezés megsokszorozza a
konfliktusok okait és növeli kiterjedésük veszélyét. (KEK 2315). A fegyvergyártás és fegyverkereskedelem a nemzetek és
a nemzetközi közösség közjavát érinti. Ennél fogva a közhatalomnak joga és
kötelessége ezeket szabályozni. A rövidtávú egyéni vagy kollektív érdekek
hajszolása nem szentesítheti az ilyen vállalkozásokat, melyek szítják a
gyűlöletet és a konfliktusokat a népek között és lehetetlenné teszik a
nemzetközi jogrendet. (KEK 2316). Az
igazságtalanságok, a szélsőséges gazdasági vagy társadalmi egyenlőtlenségek, az
irigység, a bizalmatlanság és a gőg, amelyek károsan hatnak egyes emberek és a
nemzetek között, szüntelenül veszélyeztetik a békét és háborúkat okoznak.
Mindaz, amit e rendetlenség leküzdésére tesznek, hozzájárul a béke építéséhez
és a háború elkerüléséhez: "Amilyen mértékben bűnösök az emberek, olyan
mértékben fenyeget a háború réme, és ez így is marad Krisztus eljöveteléig;
amilyen mértékben pedig egyesülnek a szeretetben, legyőzik a bűnt és uralkodnak
az erőszakon is, míg csak be nem teljesedik a Szentírás szava: „Ők pedig
ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem
emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” (Iz 2,4)" (II. Vat. Zsinat: GS 78) (KEK 2317).
Feladat a mai napra: A mai
napon lehetőséget keresek arra, hogy családommal, barátaimmal együtt imádkozzunk
a világbékéért, különösképpen a Közel-Keleti országokban.