XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. február 23., vasárnap

Február 23



9. Parancsolat: "Ne kívánd felebarátod házát: ne kívánd feleségét, szolgáját, szolgájóját, ökrét, szamarát, sem más egyebet, ami az övé." (Kiv 20,17)

 Lev 19, 1-2. 17-18; 1 Kor 3, 16-23; Mt 5, 38-48

Testvéreim! Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az! Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá: Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata. Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.

Ezeken a vasárnapokon, a szentmiséken a hegyi beszédet hallhatjuk. Jézus, mintegy második Mózes, fölmegy a hegyre, hogy kihirdesse Isten törvényeit. De nem azzal a szándékkal, hogy megszüntesse az ószövetség érvényességét, „nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5,17). Miből áll ez a teljesség? Jézus azért jött, „hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett” (Lk 19,10), mégpedig az embert: aki engedetlensége miatt kiveszett a paradicsomból, elveszett kíváncsiságában, furfangosságában, kételyeiben, Isten elleni lázadásában, és végső soron lehetetlenné tette saját maga számára a kezdettől fogva neki szánt teljes boldogságot. Nyilván a „leszakított, megharapott almát már nem lehet visszaakasztani a fára” (vö. Ter 3), nem azért jött Jézus, hogy úgymond visszacsinálja az egész történetet. Az emberi szív mindmáig hordozza a bűn sebeit. De azért jött, hogy megnyissa a szemünket, hogy megértsük Isten igazságát, világát, vágyát, és feltárjon előttünk egy új utat, az Istenbe vetett teljes bizalom útját, mely által képessé leszünk új életet élni, és visszanyerhetjük öröktől fogva nekünk adott istengyermeki méltóságunkat, és e méltóság szerint élhessünk. Amikor Jézus azt mondja:
„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48), akkor ezzel pontosan erre a képességre utal. Igen, képesek vagyunk Istenhez hasonlóvá válni, úgy szeretni, úgy élni, mint ő, együtt érezni, rezdülni Istennel. És ez a teljes boldogság! Szent Pál ezért mondja olyan nagyon határozottan: Testvéreim! Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az! Ez a mi méltóságunk. És erről a méltóságról szól a 9. Parancsolat is, amelyről ezen a héten elmélkedni szeretnénk. Nemcsak arról, van szó, hogy ne kívánjuk meg mások feleségét, szolgáját, szolgájóját, ökrét, szamarát, sem más egyebet, hanem inkább a szív tisztaságára hív minket, hogy a szívünk egyedül Istenben kapaszkodjon, belőle táplálkozzon, valamint ismerve és féken tartva vágyait, szabad emberként tudjon cselekedni, szeretni és szolgálni. Hiszen az istengyermeki méltóságnak ez egy nagyon fontos része. És mint Isten gyermeke, amikor valóban Isten valóságával találkozunk, ráérzünk arra a gyönyörű ajándékra, hogy minden a miénk. Nem kell görcsösen megszereznem dolgokat, hiszen Isten megosztotta már velem, nem kell leszakítanom a mező virágát, hiszen ez az én kertem is, amiben gyönyörködhetem. Megcsodálhatom és elengedhetem, betelhetek szépségével, és örülhetek annak, hogy ennek a világnak a része vagyok, amit Isten nekem és mindannyiunknak teremtett. Keressük az Istennel való találkozást! Engedjük, hogy az Ő valósága eltöltsön minket. Akkor Isten lakóhelyet vesz nálunk (vö. Jn 14,23), az Ő szent templomában, a testünkben, és megértjük, hogy minden a miénk, mert minden az övé. S amikor elengedni tudunk és osztozni másokkal, akkor leszünk igazán szabadok, akkor fogjuk megízlelni az istengyermekek igazi boldogságát.
Feladat a mai napra: Keresek időt az elcsendesedésre. Ha lehetőségem van, kimegyek a természetbe, vagy egy csöndes sarokba, hogy az Istennel találkozhassam, és engedem, hogy a csöndben eltöltsön engem.