XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. március 1., szombat

Március 1



Kol 3,1-10            (Keressük az állandó megújulást Krisztusban)

Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.

A keresztény tisztaság megkívánja a társadalmi légkör megtisztítását. A tömegtájékoztató eszközöktől olyan információt igényel, mely szem előtt tartja a tiszteletet és a mértéktartást. A szív tisztasága megszabadít a mindent elárasztó erotikától, és távol tart azoktól a látványosságoktól, amelyek kedveznek a beteges kíváncsiságnak és képzelgéseknek. (KEK 2525). Az úgynevezett erkölcsi lazaság az emberi szabadság helytelen fogalmán alapszik. A szabadságnak, hogy fölépülhessen, szüksége van arra, hogy engedje magát az erkölcsi törvénytől nevelni. Meg kell kívánni azoktól, akik felelősek a nevelésért, hogy az ifjúságot olyan tanításban részesítsék, amely tiszteli az igazságot, az emberi szív minőségeit és az ember erkölcsi és lelki méltóságát. (KEK 2526). "Krisztus jó híre állandóan megújítja a bűnbeesett ember életét és kultúráját, s a bűn folytonos és veszélyes csábításából eredő tévedéseket és bajokat támadja és elűzi. A népek erkölcseit szüntelenül tisztogatja és nemesíti. Istentől származó gazdagságával mintegy belülről termékenyíti meg, erősíti, kiegészíti, sőt Krisztusban meg is újítja minden egyes nép vagy kor lelki értékeit és képességeit." (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 58.) (KEK 2527). A társadalom megtisztítása szükségszerűen saját életünk megtisztításánál kezdődik. Nem követelhetek mástól olyat, amit magam sem élek. Legyek én az, aki megteszi az első lépést. Azonban az, aki rendezetten él, és érződik benne a szív igazi szabadsága és tisztasága, az élet öröme, mert Isten lakik benne, annak élete vonzóvá válik mások számra is, értelmes életet mutat fel, amit érdemes követni. Keresztény hivatásunkhoz hozzátartozik azonban az a bátorság is, hogy merjük leleplezni a bűn, a tisztátalanság struktúráit. S bár nem fognak minket ezért sem dicsérni, sem szeretni vagy kitüntetni, mivel bizonyos rétegek, cégek számára tönkre teszi a piacot, de nem hallgathatjuk el az igazságot. A keresztényüldözéseknek mindig is ez volt az alapja. Jézus is ezért halt meg. De vajon ér-e számunkra annyit ez a világ, saját életünk, és gyermekeink élete, hogy merünk értük kockáztatni, hogy egy jobb világot építeni?

Feladat a mai napra: Imádságomban azt a kegyelmet kérem, hogy Isten szemével szemlélhessem a világot, és mutassa meg, mit tegyek én, hogy körülöttem jobbá váljon a világ. Kérem a szív tisztaságának ajándékát, és hogy vértezzen fel bátorsággal és állhatatossággal, hivatástudattal.