4. Napi elmélkedéshez: Iz 49,
8-16
Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, és az
üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek, és én teszlek meg a nép
szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett
örökséget. A foglyokhoz így szólok: „Gyertek ki!” A sötétben ülőkhöz meg:
„Gyertek a napvilágra!” Minden út mentén legelhetnek majd, és minden halmon
legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem
égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz
tereli őket. Minden hegyet úttá teszek nekik, és feltöltöm az ösvényeket. Nézzétek,
ezek messze távolból jönnek, azok északról és nyugatról, amazok meg Szinim
földjéről. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok
örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így
panaszkodott Sion: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” De megfeledkezhet-e
csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még
ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre
rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen.
Imádságomban ma is
követem az 1. nap utasításait.
A mai idézetünk Izajás
próféta könyvéből egy lelkigyakorlat gyönyörű tapasztalata: amikor azt vesszük
észre, hogy fegyelmezettségünk, hűségünk kezd beérni, termővé válni, és
megtapasztalom, amint Isten meghallgat, jelen van, vezet, kiszabadít, bensőleg
felszabadít abból, ami fogságban tartott; amint minden útmentén legelhetek,
minden hegy úttá válik előttem, és a forrásvízhez terel engem. Ezek képek, de a
képek mögött mély egzisztenciális valóságok rejlenek, amelyeket talán nem is
tudunk szavakba önteni, de a lelkünk legmélyén átéljük Isten gondviselését,
vezetését, jóságát. Fontos, hogy a mai napon is ízlelgetjük ezt. Melyik kép
fejezi ki leginkább, amit Isten vezetéséből tapasztalok? És időzzünk el ennek
jó érzésénél. Engedjük, hogy tápláljon, megerősítsen minket abban az élményben,
hogy szeretve vagyok.
Mégis ez a prófétai rész
kifejez egy paradoxont is. Miközben leírja Isten csodálatos gondoskodását, Sion
arról panaszkodik: „Elhagyott az Úr!
Megfeledkezett rólam!” Hát ez, hogy lehet? Lelki életünkben is gyakran
ellentmondásokkal találkozunk. Ezek része az életünknek. Ilyenkor ne
szépítgessük a dolgot, ne próbáljuk elfedni vagy megszabadulni tőle. Inkább kérjük
az Szentlélek segítségét, hogy világítsa meg számunkra, hogy ez mit is jelent.
Az elhagyatottság érzése jöhet egyrészt abból, hogy teret engedtünk
kísértéseknek, melyek elterelték a figyelmünket. Pl. sokszor megtörténik,
amikor csöndben akarunk lenni, hogy millió feladat jut az eszünkbe, hírtelen
iszonyatosan sürgős tennivalónk támad, akár pánikszerűen is megragad bennünket,
de csak kísértés! Amikor a kísértésnek engedelmeskedünk, akkor általában egyre
több ilyen feladat jelentkezik. Ennek célja csupán az, hogy megszakítsa az
imádságunkat, az Istennek szentelt figyelmünket. És a végén keressük, hogy
Isten hol van? De nem ő hagyott el minket, hanem mi hagytuk el őt! Igyekezzünk
mihamarabb visszatérni hozzá. Az elhagyatottság érzése jöhet azonban egy belső
egzisztenciális élményből is, esetleg korai gyermekkorunkból. Akkor viszont jó
kifejezni Istennek, hogy magányosnak érezzük magunkat. Térjünk vissza az első
részhez, és idézzük fel magunkban azokat az élményeket, amikor az Isten
jelenlétét, vezetését tapasztaltam. Időzzek el benne abban, hogy Istenre
tekintek. Akkor el fogja oszlatni magányomat.
Feladat
a mai napra:
Megfigyelem, milyen belső indíttatásokat érzek imádság közben vagy napközben? Segítenek
Isten felé, vagy eltávolítanak tőle? Igyekezzünk visszatérni Istenhez.