Iz 42,1-7 (Az Úr szolgájáról szóló első ének)
Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam,
akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a
nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az
utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja
ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti,
míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a
szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az egeket és
kifeszítette, aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a
növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek,
ami csak jár-kel rajta: Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a
kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek
világosságul, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a
foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek.
Izajás próféta könyvében találunk különböző a Messiásról szóló
jövendöléseket. Az Úr szolgájáról szóló négy ének is hozzátartozik. Ezek a
nagyhéten olvasmányként kísérnek bennünket és meghívnak minket arra, hogy a
nagyhéti eseményeket, Jézus szenvedését, halálát és föltámadását, a húsvéti
minisztériumot e jövendölések szemszögéből szemléljük és értelmezzük. Hiszen a
jövendölések Jézusban teljesedtek be és teljes értelmük benne tárulnak fel.
Imádságunkban elmélkedjünk arról, mit jelentettek ezek a szavak Jézus számára.
És kérdezzük meg Jézustól a Vele való párbeszédben, hogyan fedezte fel bennük
az Atya akaratát, hogyan tette magáévá ezeket a szavakat, hogyan alakították át
életét. A mai olvasmány Izajás próféta könyvéből az Isten szolgájáról szóló
négy ének közül az első. „Nézzétek, a szolgám”. Érdemes elgondolkodnunk
annak jelentőségén, hogy mind négy énekben szolgálnak nevezik a Messiást és
milyen tartalmat adnak ennek a szónak. Jézus mélyebben értette és élte meg
ennek a szónak a jelentését, nem, mint kiszolgáltatottságot, hanem mint az Atya
szeretetébe való beleegyezést, ahogyan Pál
apostol ezt fogalmazza: „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való
egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia
kell, kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az
emberekhez. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a
kereszthalálig.” (Fil 2,6-8) A mai idézet a Isten szolgája hivatását és
küldetését tárja szemünk elé. De Isten Izajás próféta által nem csak a
szolgájáról beszélt, „a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben
kedvem telik,” hanem a szolgájához is: „Én, az Úr, hívtalak meg az
igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak.” És vajon
hányszor és hányszor hagyta Jézus, hogy az Atya újra ismételje meg ezeket a
szavakat? Ezzel a nagy bizonyossággal élte meg passióját is, hogy az Atya
támogatja őt, megfogja a kezét. Így képes volt végig hűségesnek maradni
küldetéséhez: hogy „igazságot
vigyen a nemzeteknek”, és „nem lankad
el, sem kedvét el nem veszti”. Köszönöm Jézus a hűségedet. Taníts meg engem
is kitartóan megélni hivatásomat, keresztény küldetésemet. És ha néha
elveszíteném is a kedvem, segíts, új lendülettel újra folytatnom azt.
Feladat a mai napra:
Hagyom, hogy az Isten nekem is mondja a nap folyamán: „Benned
kedvem telik, megfogom a kezed ...”.