Iz 49,1-6 (Az Úr szolgájáról szóló második ének)
Halljátok,
szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még
születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette
hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett,
és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok
megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam
erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok
az Úr szemében, és Istenem az erőm. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám
méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt
köréje gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és
visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy
üdvösségem eljusson a föld határáig.”
Az Úr szolgájáról szóló második énekben maga a szolga az, aki
hivatásáról és küldetéséről beszél. Részletesen leírja meghívását, látszik,
mennyire tudatában van kiválasztottságának. Ez a tudat azonban nem ered
máshonnan, mint az Istennel való párbeszédből. Itt belepillanthatunk ebbe a
dialógusba, az Isten és szolgája között zajló párbeszédbe. Ebben a szolga
kifejezi Istennek kurdarc érzését. „Hiába fáradtam,
haszontalanul tékozoltam erőmet.” Bár Isten
természetfeletti erővel ruházta őt fel, amelyet az éles kard és a nyílvessző jelképez,
és oltalmazta, kezének árnyékában rejtegette. Isten országának hirdetése azonban nem
volt csak sikeres, megtapasztalta az ellentmondást is. Vajon mennyire lehet ez
Jézus belső átélése? Mennyire érezhette ő is a kudarcot, főleg életének utolsó
szakaszán? Tevékenységének látható eredménye - siker vagy kudarc - azonban
sohasem volt az, amit Jézus cselekvését befolyásolta volna, hanem egyedül az
Isten szava. Isten ígéretéből merített új erőt. „Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az
Úr szemében, és Istenem az erőm. És most ezt mondja az Úr....”. Amikor
Jézus közeledő passziója miatt mélyen szorongott, de akkor is az Atyához
fordult, tőle várta a döntő szót: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak:
Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem.
Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből:
„Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” (Jn 12,27.28). Erősen meg volt
róla győződve, hogy ami az ember szemében vesztesség, mint a halál, az Isten
szemében nyereség: az üdvösség minden ember számára. Ez pedig nem más, mint a
búzaszemnek a termése: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal
el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.”
Feladat a mai napra: Ha a
mai napon valamilyen kurdarcot tapasztalok, nem hagyom, hogy befolyásolja lelki
állapotomat, hanem Isten szemével tekintek az eseményre.