Iz 50,4-9a (Az Úr szolgájáról szóló harmadik ének)
Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok
nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót.
Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a
tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem
hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik
tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a
kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot
szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem?
Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el? Lám,
mindnyájan elenyésznek, mint a ruha, amelyet a moly emésztett meg.
Az imádságban úgy kell viselkedni Istennel szemben, mint egy tanítvány.
A tanítvány tudja, hogy szüksége van az igazi mesterre, Istenre, akitől
megtanulhatja a helyes magatartást és az igehirdetést. Ilyen tanítványnak érti
magát az Isten szolgája, aki a mai idézetben, a róla szóló harmadik énekben,
megint az első személyben beszél. A mindennapi reggeli imádság nagyon komoly
Istenre való hallgatást jelent számára. Felmutatja, mennyire aktívan segít neki
Isten az imádságban, hogy meghalljuk őt: „Isten, az Úr nyitotta meg a
fülemet. S én nem álltam ellen.” Az imádkozó részéről nyitottságot és elfogadást
kíván. Ezt a magatartást láthatjuk az itt beszélő Isten szolgájában. Szavai
teljes mértekben Jézus szavaivá váltak. Igaz, hogy Jézus Isten fia volt, mint
ember viszont neki is nap mint nap „kellett” imádkoznia, hogy kapcsolatban
éljen az Atyával. Magáról azt mondta: „Semmit nem teszek magamtól, hanem azt
hirdetem, amire Atyám tanított.” (Jn 8,28) Isten nem spórolta meg Fiának a
tanulás: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet
tanult”. (Zsid 5,8) Passziójában tanulta és tanúsította a tökéletes
engedelmességet az Atya iránt, és ezzel tette jóvá az emberek engedetlenségét.
Mennyire vagyunk hajlandóak mindvégig Isten szavára hallgatni? A mai olvasmány
felkelheti vagy felerősítheti bennünk a félelmet: „Ha ez lesz a végem, ha Istenre
hallgatok, hogy rosszul járok, hogy majd gyaláznak és leköpdösnek, akkor jobb,
ha nem hallgatok rá!” Jézus azonban tudta, hogy a szenvedés, a
kiszolgáltatottság nem a vége, hanem az útnak egy szakasza, amit az emberiség
üdvösségért vállalnia kell. „Isten, az Úr
megsegít, ezért nem vallok szégyent.” Kérjük mi is ezt a kegyelmet, hogy
bizalommal fogadhassuk el Isten minden szavat, amit hozzánk intéz, még akkor
is, ha nehézséggel jár.
Feladat a mai napra: Ha
valaki a mai napon rossz indulattal közeledik hozzám, igyekszem szeretettel
reagálni.