ApCsel 13,13-25 (Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével
csendre intett, és beszélni kezdett)
Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a
pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők
Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek
a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga
elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna
néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” Ekkor Pál szólásra
emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és
ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és
Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas
karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a
pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul.
Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel
prófétáig. Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta
nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. Elvetése után
Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam
Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden
akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek
megváltóul Jézust. Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette
Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem
az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó,
hogy lábán a saruját megoldjam.
Abban
a felgyorsult, agyon hajszolt, és meggyötört világban, amiben kénytelenek
vagyunk élni, oly sokszor felborul az egyensúly, talán még a valóságérzetünket
is elveszítjük, vagy legalábbis időnként az az érzésünk támadhat, hogy egy
olyan világba csöppentünk, amit eddig nem érzékeltünk. Oly mértékben alakulnak
körülöttünk a dolgok, hogy képtelenek vagyunk érzékszerveinkkel követni azt a
sebességet, amivel a világ változik. Jól hasonlítható ez a helyzet, ahhoz a
gyermekek által kedvelt játékhoz, ahol kör közepében állónak bekötik a szemét,
jól megforgatják és el kell kapnia valakit a tárasai közül. Az első lépések
bizonytalanok, botladozók, amíg az egyensúlya helyre nem áll. Hasonló állapotba
kerülhetünk mi magunk is, addig, amíg Isten éltető igéje el nem érkezik a
szívünkig, át nem hatja az életünket, és le nem csillapítja a háborgó
szívünket. Hasonlóképpen lehetett a mai olvasmányban is, mindaddig, amíg Pál
apostol ki nem állt, kezével csendet nem intett, és elkezdett beszélni. Pál
apostol az antióchiaik önazonosságát, keresztény identitásukat segített
megtalálni, felfedezni. Ahogy ott, annak a közösségnek segítségére volt az
írás, úgy lehet ma is segítségünkre az ige, abban, hogy ráébredjünk
napról-napra Istenünk nagyságára, és arra, hogy minden pillanatban jelen van az
életünkben, hogy milyen gondos atyaként tervezi, formálja éltünk körülményeit.
Ha, tudunk naponta megállni, és időt szánni arra, hogy visszatekintsünk a
napunk, hetünk egyes szakaszaira, akkor mi is felfedezhetjük életünk
alakulásában Isten végtelenül gondoskodó szeretetét, ahogy gondoskodott népéről
a pusztai vándorlásban, úgy gondoskodik rólunk is, soha nem feledkezik meg az
övéiről.
Feladat a mai napra: A nap végén, vagy ha lehetőségem van rá, nap
közben is álljak meg, tekintsek vissza a napomra. Hol és miben látom meg Isten
végtelen szeretettel gondoskodó jelenlétét?