ApCsel 13,26-33 (Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt)
Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti
istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt. De Jeruzsálem lakói és
vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát,
amelyet szombatonként mindig felolvasnak. Bár semmi halált érdemlő bűnt nem
tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. Miután így minden beteljesedett,
amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették. De Isten
feltámasztotta a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele
jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt.
Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett,
amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a
második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.
Minden
gyermekben van egy ősbizalom a szülei iránt, egy olyan erős hit, amit soha nem
lehet, legalábbis egy ideig, nem lehet megrendíteni. Egy gyermek, aki felmászik
a mászóka tetejére, és már csak akkor kiált, hogy apa kapj el, amikor már elrugaszkodott
és a levegőben van, és ragyogó arccal, bizalommal teli mosollyal repül az
édesapja felé. Szegény édesapja pedig azt sem tudja, hogyan rohanjon, hogy
elkapja az ő gyermekét és az ne törje össze magát. Úgy gondolom, hogy talán
kicsit hasonló a hit, egy ősbizalomnak kell lenni a szívünkben, amikor rábízzuk
magunkat Istenre, aki persze, már számtalanszor bizonyította, hogy a nyomunkban
van, és a kellő pillanatban elkap, mielőtt komolyabban megsérülnénk, vagy a
vesztünkbe rohannánk. Ahogy egy gyermek sem marad örökre gyermek, úgy a
keresztényeknek is folyton növekedni, erősödni kell a hitben és Isten iránti
bizalomban, bölcsességben, szeretetben. Ez a fejlődés el kell, hogy vezessen
minket arra a pontra, amikor már nagykorúak leszünk a keresztény életben,
hitben. Ezen a ponton nem szabad megrekedni, talán sokaknak nem könnyű a
keresztény nagykorúság, de ahogyan az üdvösség híre nekünk szól, pontosan úgy
kell tanúskodnunk a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztusról, a nép előtt, a
kortársaink előtt, a családunk előtt, a barátaink előtt. Fontos, hogy mindig
legyünk tudatában tanítványságunknak, és felelősségünknek. Akiket gyermekként
kereszteltek nem emlékezhetnek rá, de természetesen attól még igaz, hogy minden
megkereszteltnek hivatása, hogy tanúságtevő legyen, komoly hivatása, amit nem
lehet félvállról venni, hogy hithirdető legyen, hogy misszionárius legyen. Nem
kell ahhoz távoli tájakra utaznunk, hogy ezt a hivatásunkat betöltsük, helyben,
a közvetlen életterünkben találunk magunknak feladatot bőségesen. Éljük meg ezt
a küldetésünket, töltsük be ezt a szép hivatásunkat!
Feladat a mai napra: Tudatosítom
magamban keresztény küldetésemet. Feltérképezem a lakóhelyemen, hogy kihez vihetem
el az evangélium üzenetét, és betöltöm hivatásom.