XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. június 23., hétfő

Június 23.



Ef 5,21-33                          (tagjai vagyunk testének)
Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mert tagjai vagyunk testének. „Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.

A tegnapi ünnep nem csak azt a csodálatos valóságot tarja elénk, hogy Jézus Krisztus jelen van az Oltáriszentségben, hanem a titokzatos Test egységét is: azt, hogy egy testet alkotunk Vele és egymás között, amikor az áldozásban hozzánk jön, a hajlékunkba jön. A Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmazza ezt a valóságot: „Az Eucharisztia teszi az Egyházat. Akik az Eucharisztiát magukhoz veszik, szorosabban kapcsolódnak Krisztushoz. Emiatt Krisztus valamennyi hívőt egy testbe kapcsol össze: az Egyházba. A szentáldozás ezt az Egyházba testesülést, ami a keresztség által már megvalósult, megújítja, megerősíti és elmélyíti.” (KEK 1339) A mai idézet az Efezusi levéléből szintén arra a valóságra  támaszkodik, amikor a férj és a feleség közötti viszonyról beszél. Mivel Krisztus nem csak köztünk lakik, hanem mindnyájunkban is és mindnyájan egyesültünk vele, a közös kapcsolatunk nem lehet más, mint Krisztus szeretetének a kifejezése: „Szeressétek egymást, ahogyan én is szerettelek titeket!” Csak Krisztus szeretetére vonatkozóan lehet jól megérteni az itt említett alárendeltséget, a fő szerepét és jelentőségét. „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből.” Ezen a héten azon szeretnénk elmélkedni, hogyan élünk Krisztus szeretetében, akik egy tető alatt élünk, legyen ez a házaspár, a család vagy a közösség. Kezdjünk a mai imádságban újra Krisztus irántunk való szeretetéről elmélkedni, és fedezzük fel, hogyan gondozik ma rólunk, táplálja életünket, áldozza fel magát értünk. A házaspárok különösen kérdezhetik magukat, hogy a házastársi kapcsolat mennyire tükrözi vissza mostanában ezt a szeretetet.   
Feladat a mai napra: Feláldozom valamennyit időmből családtagomért, hogy ezzel kifejezzem neki iránta való szeretetemet.