XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 1., kedd

Július 1.



Mt 1,18-21.24-25             (Növekedés)

Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.

A születés, új tagok érkezése mindig óriási változást hoznak az életünkben. Ezt a közösségi életben is erősen érzékeljük, amikor új tagokkal bővül a közösség. A noviciátusomban pl. felborult az egész eddigi életritmusunk, amikor a második évfolyamban hat új tag érkezett három féle kontinensről és 5féle országból. Teljesen más ritmusra volt szükségük, új kultúrát, felfogást, viselkedés- kifejezésmintákat hoztak magukkal. S bár nagyon örültünk az új rendtagoknak, de küzdöttünk is befogadásukkal, míg mélységesen meg nem barátkoztunk egymással. Hasonló egy család életében, vagy egy házaspár életében, a gyermekek születése. Az új tag érkezése először mindig örömmel és várakozással tölt el minket, kíváncsiak vagyunk rá, elképzeljük, milyen lehet, hogy fog kinézni, kire fog hasonlítani, milyen karaktere, tehetsége lesz, hogyan fogunk egymáshoz viszonyulni. De kihívást is jelent, félelmek jelentkeznek, hiszen helyet kell neki csinálni, meg kell változtatni szokásokat, hogy integrálódni és érvényesülni tudjon. Nem csak neki kell hozzánk illeszkednie, hanem nekünk is hozzá. Le kell mondanunk eddigi életvitelünkről és ez olykor fájdalommal, szenvedéssel is jár, míg meg nem küzdünk a változásokkal, és mélységesen megszeretjük egymást. Ha Jézus életére tekintünk, azt láthatjuk, hogy születése teljesen felbolygatta Mária és József életét. Semmi sem lett úgy, ahogy eleinte tervezték közös jövőjüket. Józsefnek nehezére esett elfogadni, hogy a gyermek nem tőle van. Máriának bíznia kellett abban, hogy Isten kivédi őt. Jézusnak is helyet kellett csinálniuk az életükben. Mit jelent Isten fiát a világra hozni és felnevelni? Elfogadni a megvetést, a rámpafényben állást, az üldöztetést, hurcolkodást. A változás mindig valahol megsebez bennünket. Az ember megtapasztalja benne a tehetetlenséget, saját korlátait, mely haragot, fájdalmat okoz. Mit is kezdjünk ezzel? Azt várnánk el magunktól, hogy állandó örömujjongással töltsön el az új (család/közösségi)tag érkezése. De ott vannak a nehéz, fájó érzelmek is, és szeretjük őket elfedni, elfojtani, letagadni. „Ami van, annak szabad lennie!” Ennek az érzelmi ambivalenciának is. Az igazi öröm csak úgy születhet, ha a fájdalmakon keresztül arra figyelünk, aki szeret minket, és miközben megpihen tekintetünk az Ő gyöngéd, szelíd tekintetében, békét áraszt belénk, és megnyitja szívünket a másik iránti szeretetre.
Feladat a mai napra: Időt szánok arra, hogy egy képet szemléljek a Szent Családról és elbeszélgessek Szűz Máriával vagy Józseffel az élet nehéz dolgairól, amíg erővel fel nem töltődöm.