XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 10., csütörtök

Július 10.



ApCsel 8,26-34                 (kísérni)

Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj útra és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető, elhagyott útra.” Fölkerekedett hát, és elment oda. Egy etiópiai férfi, Kandákének, az etiópiai királynénak magas rangú udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. A Lélek indítást adott Fülöpnek: „Menj és szegődj a kocsi mellé!” Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: „Érted, amit olvasol?”  „Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé. Az Írásnak ezt a helyét olvasta: Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát. A megaláztatásban vétetett el róla az ítélet. Ki sorolhatja fel nemzedékét? Mert élete elvétetett a földről. Az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: „Mondd, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valaki másról?” Fülöp elkezdte a magyarázatot, és az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust.

„Ezenfelül az evangelizáló közösség kész a kísérésre is”. Mai idézetben látjuk, hogyan kísér Fülöp diakónus a Szentlélek indítására egy etiópiai férfit. Ebben találhatunk mi is elemeket, magatartásokat, amelyek szükségesek, amikor embertársainkat kísérjük élet- és hitútjukon. A megközelítés, a megszólítás, az érdeklődés, a meghallgatás, a párbeszéd, az együtt járás többek között mindig jelentősek a kísérésben. Ferenc pápa arra hívja fel a figyelmünket, hogy minden élet- és hitszakaszban útitársnak kell lennünk embertársainknak, és nem csupán a hit elején, vagy amikor valaki még keresi az Istent. „[A bárányszagú evangelizáló hithirdető] kíséri az emberiséget minden ügyében, legyen az akármilyen nehéz és hosszadalmas. Ismeri a hosszú várakozást és az apostoli tűrést. Az evangelizáció sok-sok türelmet alkalmaz, s elkerüli, hogy figyelmen kívül hagyja a korlátokat” (EG 24)[1]. A meghallgatás fontosságát az emberek kísérésében, a lelki vezetésben Ferenc pápa más pont alatt hangsúlyozza apostoli buzdításában: „Szükséges, hogy gyakorlatra tegyünk szert a meghallgatás művészetében, ami több mint a puszta meghallgatás. A másikkal való kommunikációban az első a szív ama képessége, amely lehetővé teszi a közelséget, ami nélkül nincs igazi lelki találkozás. A meghallgatás segít megtalálni azt az alkalmas gesztust és a szót, amely kimozdít bennünket a kényelmes nézői állapotból. Csak ebből a tiszteletteljes és együttérzésre képes meghallgatásból kiindulva találhatók meg az igazi fejlődés útjai, lehet felébreszteni a keresztény eszmény iránti vágyat; a törekvést, hogy maradéktalanul válaszoljunk Isten szeretetére; s a vágyat annak a jónak a kibontakoztatására, amelyet kinek-kinek Isten ültetett el az életében.” (EG 171).
Feladat a mai napra: Gyakorlom a hallgatást. Tudatosan kísérek valakit és hagyom, hogy mondja el, mit él, mi foglalkoztatja őt.


[1] Ferenc Pápa. (2014). Evanglii Gaudium. Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása. Budapest: Szent István Társulat.