ApCsel 8,26-34 (kísérni)
Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj útra és menj
délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető, elhagyott útra.” Fölkerekedett hát, és
elment oda. Egy etiópiai férfi, Kandákének, az etiópiai királynénak magas rangú
udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni. Visszatérőben
kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. A Lélek indítást adott Fülöpnek: „Menj
és szegődj a kocsi mellé!” Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás
prófétát olvassa. Megkérdezte: „Érted, amit olvasol?” „Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki
megmagyarázza nekem?” Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön
mellé. Az Írásnak ezt a helyét olvasta: Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy
a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát. A
megaláztatásban vétetett el róla az ítélet. Ki sorolhatja fel nemzedékét? Mert
élete elvétetett a földről. Az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: „Mondd, kiről
mondja ezt a próféta, magáról vagy valaki másról?” Fülöp elkezdte a magyarázatot,
és az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust.
„Ezenfelül az evangelizáló közösség kész a kísérésre is”. Mai idézetben
látjuk, hogyan kísér Fülöp diakónus a Szentlélek indítására egy etiópiai
férfit. Ebben találhatunk mi is elemeket, magatartásokat, amelyek szükségesek,
amikor embertársainkat kísérjük élet- és hitútjukon. A megközelítés,
a megszólítás, az érdeklődés, a meghallgatás, a
párbeszéd, az együtt járás többek között mindig
jelentősek a kísérésben. Ferenc pápa arra hívja fel a figyelmünket, hogy minden
élet- és hitszakaszban útitársnak kell lennünk embertársainknak, és nem csupán
a hit elején, vagy amikor valaki még keresi az Istent. „[A bárányszagú
evangelizáló hithirdető] kíséri az emberiséget minden ügyében, legyen az
akármilyen nehéz és hosszadalmas. Ismeri a hosszú várakozást és az apostoli
tűrést. Az evangelizáció sok-sok türelmet alkalmaz, s elkerüli, hogy figyelmen
kívül hagyja a korlátokat” (EG 24)[1]. A meghallgatás fontosságát az emberek kísérésében, a lelki vezetésben
Ferenc pápa más pont alatt hangsúlyozza apostoli buzdításában: „Szükséges, hogy
gyakorlatra tegyünk szert a meghallgatás művészetében, ami több mint a puszta
meghallgatás. A másikkal való kommunikációban az első a szív ama képessége,
amely lehetővé teszi a közelséget, ami nélkül nincs igazi lelki találkozás. A
meghallgatás segít megtalálni azt az alkalmas gesztust és a szót, amely
kimozdít bennünket a kényelmes nézői állapotból. Csak ebből a tiszteletteljes
és együttérzésre képes meghallgatásból kiindulva találhatók meg az igazi
fejlődés útjai, lehet felébreszteni a keresztény eszmény iránti vágyat; a
törekvést, hogy maradéktalanul válaszoljunk Isten szeretetére; s a vágyat annak
a jónak a kibontakoztatására, amelyet kinek-kinek Isten ültetett el az
életében.” (EG 171).
Feladat a mai napra: Gyakorlom a hallgatást. Tudatosan kísérek valakit
és hagyom, hogy mondja el, mit él, mi foglalkoztatja őt.
[1] Ferenc Pápa. (2014). Evanglii
Gaudium. Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása. Budapest: Szent
István Társulat.