XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. július 27., vasárnap

Július 27



1Kir 3,5.7-12; Róm 8,28-30; Mt 13,44-52

A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.

Az utóbbi vasárnapokon mindig a mennyek országáról szóló példabeszédeket hallhattuk az evangéliumban. Talán úgy lehet mondani, hogy a mennyek országáról szóló példabeszédek Jézus tanításának a szívét teszik ki. Isten országa tulajdonképpen Isten uralmát fejezi ki, ami már Jézus Krisztusban eljött közénk. Mindenféle módon és oldalról közelíti meg Jézus ezt a valóságot, ami igazából Róla szól, és a Vele való viszonyunkról. Ilyen szemszögből nézhetjük, mit is nyilatkoztat ki magáról. Az első példabeszédben a mennyek országát a földbe rejtett kincshez hasonlítja: az ember, aki megtalálja, elrejti újra, eladja mindenét és megvásárolja a földet. Aki Jézusra rátalál, felismeri benne a végtelen értékes kincset, élete Megváltóját és Üdvözítőjét, és ezért mindenét eladja, hogy birtokolhassa. Ez egy fokozatos kiüresedést és önátadást jelent. Aki Jézus mellett dönt, egyre inkább észreveszi, hogy hozzá képest minden más értéktelenné válik számára, amint Szent Pál mondja: „Amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” (Fil 3,7-8) Eleinte a dolgainkat adjuk el Jézusért, de majd lépésről lépésre átadjuk akaratunkat, életcéljainkat, testünket, míg nem teljes önmagunkat, hogy egészen Jézuséi lehessünk, és Jézus egészen jelenvalóvá válhasson mibennünk, amint Szent Pál mondja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20). Ezt nem azért tesszük, mert kell, hanem mert a Jézus iránti szeretetünk egyre jobban arra vonzz minket, hogy eggyé váljunk azzal, akit szeret a lelkünk. A második példabeszédben Jézus a mennyek országát a kereskedőhöz hasonlítja, aki igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Itt most Jézus a kereskedő, aki útnak indul, hogy követőket keressen magának, igazgyöngyöket, akik hajlandók Istennek élni. Mindenét odaadja ezekért a gyöngyökért. És tudjuk, hogy Jézus nem kímélte önmagát, hanem „önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.” (Tit 2,14). Megrendítő, hogy mennyire értékesek vagyunk Jézus számára, hogy mindent felvállal értünk, annak dacára, hogy mi mindig újra inkább a bűn, az engedetlenség, az önzés útjait választjuk. De Benne is csak egy a vágy: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21). A harmadik példabeszéd pedig a világ végéről beszél. A mennyek országa olyan, mint a halászok, akik tengerbe vetik a hálót, és majd kiszelektálják a halakat, a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. A hegyi beszédben mondta Jézus: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21). Fontos, hogy mindig újra megszívleljük Jézusnak ezt a kijelentését. Vajon tényleg akarom-e teljesíteni mennyei Atyám akaratát, vagy inkább csak a magamét? El tudok-e engedni mindent, hogy Jézus legyen életem egyetlen kincse? Vagy van, ami fontosabb nála? Mi foglalja el gondolataimban, érzésvilágomban az első helyet? Sokszor azt gondolhatjuk, hogy Jézus és a világ, amiben élünk, ellentétben állnak egymással, mintha konkurensei lennének egymásnak: ha Jézus mellett döntök, akkor mindenről le kell mondanom. De ez nem így van! Ha Jézust igazán megismerem, felfedezem, amint jelen van az emberekben, a világban, és Benne visszanyerek egészen új módon mindent. Hiszen minden, ami Istené, az enyém is, „hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém”, mondja Jézus. (Jn 17,10). „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29). „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Merjük átadni Jézusnak félelmeinket, kételyeinket, és felfedezni Benne életünk igazi kincsét!
Feladat a mai napra: Időt szánok a mai vasárnapon arra, hogy átgondoljam Jézussal való kapcsolatomat. Kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy jobban megismerhessem, szerethessem és követhessem őt.