1Kir 3,5.7-12; Róm 8,28-30; Mt 13,44-52
A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember
megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak
volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy
kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment,
eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Végül: a mennyek országa
olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog.
Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe
rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az
angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott
sírás lesz és fogcsikorgatás.
Az utóbbi vasárnapokon mindig a mennyek országáról
szóló példabeszédeket hallhattuk az evangéliumban. Talán úgy lehet mondani,
hogy a mennyek országáról szóló példabeszédek Jézus tanításának a szívét teszik
ki. Isten országa tulajdonképpen Isten uralmát fejezi ki, ami már Jézus Krisztusban
eljött közénk. Mindenféle módon és oldalról közelíti meg Jézus ezt a valóságot,
ami igazából Róla szól, és a Vele való viszonyunkról. Ilyen szemszögből
nézhetjük, mit is nyilatkoztat ki magáról. Az első példabeszédben a mennyek
országát a földbe rejtett kincshez hasonlítja: az ember, aki megtalálja,
elrejti újra, eladja mindenét és megvásárolja a földet. Aki Jézusra rátalál,
felismeri benne a végtelen értékes kincset, élete Megváltóját és Üdvözítőjét,
és ezért mindenét eladja, hogy birtokolhassa. Ez egy fokozatos kiüresedést és
önátadást jelent. Aki Jézus mellett dönt, egyre inkább észreveszi, hogy hozzá
képest minden más értéktelenné válik számára, amint Szent Pál mondja: „Amit akkor előnynek tartottam, azt
Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges
ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt
szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.”
(Fil 3,7-8) Eleinte a dolgainkat adjuk el Jézusért, de majd lépésről lépésre
átadjuk akaratunkat, életcéljainkat, testünket, míg nem teljes önmagunkat, hogy
egészen Jézuséi lehessünk, és Jézus egészen jelenvalóvá válhasson mibennünk,
amint Szent Pál mondja: „Élek, de már nem
én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20). Ezt nem azért tesszük, mert
kell, hanem mert a Jézus iránti szeretetünk egyre jobban arra vonzz minket,
hogy eggyé váljunk azzal, akit szeret a lelkünk. A második példabeszédben Jézus
a mennyek országát a kereskedőhöz hasonlítja, aki igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment,
eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Itt most Jézus a
kereskedő, aki útnak indul, hogy követőket keressen magának, igazgyöngyöket,
akik hajlandók Istennek élni. Mindenét odaadja ezekért a gyöngyökért. És
tudjuk, hogy Jézus nem kímélte önmagát, hanem „önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson,
megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.” (Tit
2,14). Megrendítő, hogy mennyire értékesek vagyunk Jézus számára, hogy mindent
felvállal értünk, annak dacára, hogy mi mindig újra inkább a bűn, az
engedetlenség, az önzés útjait választjuk. De Benne is csak egy a vágy: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned,
úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél
engem.” (Jn 17,21). A harmadik példabeszéd pedig a világ végéről beszél. A
mennyek országa olyan, mint a halászok, akik tengerbe vetik a hálót, és majd
kiszelektálják a halakat, a javát
edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. A hegyi beszédben mondta
Jézus: „Nem jut be mindenki a mennyek
országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám
akaratát.” (Mt 7,21). Fontos, hogy mindig újra megszívleljük Jézusnak ezt a
kijelentését. Vajon tényleg akarom-e teljesíteni mennyei Atyám akaratát, vagy
inkább csak a magamét? El tudok-e engedni mindent, hogy Jézus legyen életem
egyetlen kincse? Vagy van, ami fontosabb nála? Mi foglalja el gondolataimban,
érzésvilágomban az első helyet? Sokszor azt gondolhatjuk, hogy Jézus és a
világ, amiben élünk, ellentétben állnak egymással, mintha konkurensei lennének
egymásnak: ha Jézus mellett döntök, akkor mindenről le kell mondanom. De ez nem
így van! Ha Jézust igazán megismerem, felfedezem, amint jelen van az
emberekben, a világban, és Benne visszanyerek egészen új módon mindent. Hiszen
minden, ami Istené, az enyém is, „hiszen
ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém”, mondja Jézus. (Jn
17,10). „Aki nevemért elhagyja otthonát,
testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét,
százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29). „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem
mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”
(Róm 8,32). Merjük átadni Jézusnak félelmeinket, kételyeinket, és felfedezni Benne
életünk igazi kincsét!
Feladat a mai napra: Időt szánok a mai vasárnapon arra, hogy
átgondoljam Jézussal való kapcsolatomat. Kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet,
hogy jobban megismerhessem, szerethessem és követhessem őt.