Lk 12,49-53 (változások kapcsolatokban)
Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást
akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem.
Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy
békét hozzak a földre? Nem azt, hanem - mondom nektek - meghasonlást. Ezentúl
ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és
kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a
lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.”
A keresztény életnek van
egy jelensége, amit mi is érzékelünk, amikor komolyan elkezdjük követni Jézus
Krisztust. A mai igerészben Jézus nagyon szélsőséges képeket használ: tüzet
jött dobni a földre, békétlenséget, meghasonlást? De hiszen Jézus azt a
parancsot adta nekünk, hogy szeressük egymást? Akkor hogyan férnek össze ezek a
dolgok? Először is fontos megfejtenünk, amit Jézus a „tűz” alatt ért. A tűz
jelképe Isten és a Szentlélek jelenlétének: Az
Egyiptomból való kivonulás valamint a pusztai vándorlás ideje alatt: Az Úr
nappal felhőoszlopban haladt előttük (Izrael népe előtt), hogy mutassa az utat, éjjel pedig
tűzoszlopban, hogy világítson nekik. (Kiv 13,21). Pünkösdkor pedig lángnyelvek jelentek meg nekik (az
apostoloknak) szétoszolva, és
leereszkedtek mindegyikükre. (ApCsel 2,3). A keresztség pedig, amivel
Jézusnak meg kell keresztelkednie az elközelgő kereszthalál, amellyel meg fogja
váltani népét bűneitől. Jézus nagyon várta ezt az órát, amiért jött, hogy
megváltsa az emberiséget és elküldje a Szentlelket. Ez a tűz, amit a földre
dobni jött, és már nagyon várja, hogy a Szentlélek eltöltse a földet. Minden
embernek, aki Jézus nyomába akar szegődni, követi akarja Őt, döntést kell
hoznia Jézus mellett. És Jézus ezt nagyon radikálisan fejezi ki: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli
apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát
is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem
lehet a tanítványom. (Lk 14,26-27). Megint csak kisarkítva arra akar Jézus
rámutatni, hogy mindenekelőtt Istent kell életünkben az első helyre tennünk. Őt
illeti meg az első hely, senki mást. Ezzel utal a tízparancsolatra, melynek
három első parancsa az Isten tiszteletére vonatkozik. Ez az alapja minden
emberi kapcsolatnak. Ő tanít meg minket jól, igaz szívvel, odaadással szeretni
az embereket. Mégis az is igaz, hogy Jézus Krisztus követése sok ember számára,
aki nem ismerte meg jobban Isten szeretetét, és nem adta át Istennek az első
helyet életében, bolondnak tartja azt, aki ezt teszi. Sokaknak szemet szúr,
magasabb elvárásokkal vannak a hívők iránt. De vannak országok, ahol megvonják
emberi jogaikat, és üldözik a keresztényeket, csak azért, mert Jézus
Krisztushoz tartoznak. Családokban gyakran érthetetlen, ha valaki túl sok időt
tölt az imádsággal, szentmisére járással, bigottnak tartják, szemrehányást
tesznek, akár el is fordulnak tőle. Mit kezdjünk olyan fajta változásokkal,
melyek egyértelműen hitéletünk gyakorlása révén jönnek? Jézus arra utal, hogy
számítanunk kell ezzel, úgymond „normális” velejárói a hitéletnek, hogy
ellenkezést vált ki. Jézus mondja: „Mindenki
szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az
üdvözül.” (Mt 10,22). Itt is érvényben van: Ami van, annak szabad lennie.
Mások felfogását nem tudom és nem is kell megváltoztatnom. Csak Jézussal
egyesülve gyöngéden elfogadhatom. Szabad lennie, még ha meg is szenvedtet. Ha
továbbra Jézus Krisztus jelenlétére tekintek, megadja nekem a kegyelmet, hogy
az ő szeretetével szeressem azokat, akikkel most nehéz kapcsolatban állok, és
életemet adjam értük.
Feladat a mai napra: A mai imában kérem Jézust, hogy segítsen nekem
kitartani a szeretetben, és kérem őt a mai találkozásokért.