Zsolt 103,11-13 (Isten messze veti el tőlünk bűneinket)
Mert
amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt.
Amilyen
távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket.
Ahogy
az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.
Mai imádságunkat kezdjük újra Isten
áldásával. Áldjad, lelkem, az Urat, és
egész bensőm dicsérje szent nevét! „Uram, nincs senki, aki hasonló volna
hozzád. Rajtad kívül nincs más Isten”
(1Krón 17,20). Mert amilyen magas
az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. Amilyen távol van
napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket. Köszönöm, Uram! Micsoda felszabadító
számomra ez a tudat! Legnyomasztóbb tapasztalatunkhoz tartozik, amikor újra meg
újra felhánytorgatják nekünk bűneinket és még évek múlva is szemünkre vetik
régi hibáinkat. Amikor egy családban éveken keresztül haragtartás van, nem
beszélnek egymással, mert nem tudják megbocsátani a másik bűnét. A szülő
képességeihez tartozik, hogy megkönyörül gyermekein. A gyermek azonban szintén
meg kell hogy könyörüljön a szülein! Milyen nyomasztó tud lenni szülők számára,
ha egy gyermek idősebb fejjel még mindig szemükre veti régi bűneit, az
elszenvedett sérelmeket, és azzal bünteti, hogy nem beszél többé vele, nem
foglalkozik vele. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz téma, hiszen
nincsenek tökéletes szülők, bármennyire is igyekeztek olyannak lenni. Amikor ma
azon elmélkedünk, hogy az Isten olyan messzire veti el tőlünk bűneinket,
amilyen távol van napkelet a napnyugattól, akkor egyrészt minket akar
felszabadítani bűneink alól, másrészt arra hív, hogy mi is tegyük ugyanazt, és
keressük a kiengesztelődést. A szeretet megkívánja az irgalmat. Nem tud teljes
tisztaságban szeretet lenni, ha haragot tart, sebeit nyalogatja, a másikban
ellenséget lát és nem akarja őt abból felszabadítani. A szeretet jóba akar
lenni a másikkal, testvért akar látni a másikban, szeretni akar és irgalmas
akar lenni. De ahhoz, hogy mi erre képesek legyünk, engednünk kell, hogy Isten
irgalma mélységesen átjárja megsebzett szívünket, meggyógyítsa sebeinket, és
felszítsa bennünk az irgalmat azok iránt, akik megbántottak minket.
Feladat a mai napra: Isten elé viszem imádságomban azt a
személyt, aki megbántott. Elmondom Istennek, mi bánt engem. Engedem, hogy
szeressen, irgalmas legyen hozzám, és segítsen megérteni, hogy a másik nem az
ellenségem, hanem épp olyan elesett ember, mint én, akin Isten ugyanúgy
megkönyörül, mint rajtam, mert nem tudta mit tesz (vö. Lk 23,34).