Zsolt 73,27-28 (Nekem jó az Istenhez tartozni)
Lám,
elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak.
Nekem
jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden
tettedet.
A zsoltár utolsó két verse összefoglalja a
korábban mondottakat. Ezekben az Úrtól való távolság és az Úr közelsége állnak
szembe egymással. Azoknak a sorsa, akik elszakadnak Istentől, a halál, azoknak
pedig, akik Istenhez tatoznak, a megmenekülést, a biztonságot és a jövőt
jelenti. Aszaf ez utóbbihoz számítja saját magát is, az elsőkhöz pedig azokat,
akikre kezdetben irigy szemmel nézett. Rájött, miért is jobb neki hűségesen
élni az Istenhez, mint a gazdag és gonosz emberek útját járni. A zsoltár első
mondata most újra elhangozhatna: Milyen
jó az Isten az igazakhoz, az Úr mindazokhoz, akiknek tiszta a szívük! Igen,
jó az Isten az igazakhoz, és milyen jó! És mi tudjuk most a legjobban, hogy ez
a vallomása élő tapasztalatból fakad, és nemcsak elméleti állítás. Fontos, hogy
az hitigazságok számunkra is egyre élőbbé váljanak. Mi vajon mit válaszolnánk arra
a kérdésre, hogy hozzánk jó-e az Isten? És ha igen, miért? Hol tapasztaljuk,
hogy Isten jó hozzánk? Miért jó Istenhez tartozni? Miért érdemes tiszta szívvel
élni? A zsoltáríró, Aszaf, azzal az ígérettel fejezi be imádságát, hogy
hirdetni fogja Isten tetteit. Ami számára jó, azt meg akarja osztani másokkal.
Egy másik utat akar megmutatni, szemben a gazdagság látszatboldogságával. Ha ma
újra elolvassuk az egész zsoltárt és visszatekintünk erre a hétre, miről
tudnánk beszélni, mit tapasztaltunk? Legyünk hálásak mindenért és nagylelkűek a
továbbadásban.
Feladat a mai napra: Valakinek mesélek Istennek arról a
tettéről, működéséről, amit ezen a héten megtapasztaltam.