Zsolt 22,23-27 (Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt)
Nevedet
hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged.
Ti, akik
félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden
törzse!
Hiszen ő
nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle
arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott.
A tied
dicséretem a nagy közösségben, azok előtt, akik félnek téged, beváltom
fogadalmam.
A
szegények esznek és jóllaknak. Dicsőítsék az Urat mind, akik keresik: szívük
élni fog mindörökké!
A mai versekkel kezdődik a szoltár második része,
amely hálaáldozattal egybekötött hálaének. Feltűnik, hogy a zsoltáros most már
nem kizárólag 1. személyű állítmányokkal beszél, mint előtte. Az első mondatban
még ezt használja, mivel ez a hálaének jellemzője. „Nevedet hirdetni fogom… dicsőítlek téged.” Utána pedig a közösséget
is felszólítja az Úr dicséretére, tiszteletére és félelmére. Általános
vallomásokat tesz Isten működéséről, bár belefoglalja saját tapasztalatát is,
az átélt szabadítást. Isten „nem
vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle arcát, meghallgatta,
amikor hozzá kiáltott.” A zsoltár olvasásánál úgy tűnik, hogy az átmenet a
második részbe elég gyorsan történik meg, maradhat bennünk némi kíváncsiság, vajon
mi történik közben, hogyan segített neki az Isten. Azt kell elképzelnünk, hogy
a zsoltáros életében a kettő között eltelt valamennyi idő, talán napok, hetek
is. A lényeg azonban az, hogy Isten meghallgatja imádságunkat, bármennyi idő múljék
is el közben: Isten nem rejti el előlünk arcát, bármennyire másként érezzük is
olykor. „Ő nem szégyellte, nem
vetette meg a szegény nyomorát.” Erre a bizonyosságra kell építenünk
életünket, különösen, amikor szegényeknek, nyomorultaknak érezzük magunkat.
Nekünk sem kell szégyellnünk Isten előtt, ha gyengék vagyunk. Előtte olyannak
mutathatjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk, minden szegénységünkkel
együtt. Ebben rejtőzik szabadulásunk. A zsoltáros ezt a megtapasztalt
szabadulást szeretné megosztani a közösséggel. Nyilvánosan szeretne beszélni róla.
Hitünk csakúgy, mint Isten – tapasztalataink, nemcsak személyes ügyek, hanem
közösségiek is. Hogyan éljük meg a hitnek ezt a dimenzióját? Add, Uram, hogy
egyre jobban meg tudjam osztani hitemet testvéreimmel. „Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt, és
a közösségben dicsőítlek téged.”
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, kivel tudnék a mai napon együtt
imádkozni és igyekszem ezt meg is valósítani.