Ez 18, 25-28; 1 Fil 2, 1-11; Mt 21, 28-32
„Mi a véleményetek
erről? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és szólt neki: Fiam, menj
ki a szőlőbe dolgozni. Nem megyek - felelte -, de később meggondolta és kiment.
Odament a másikhoz, és annak is szólt. Megyek - felelte -, de mégsem ment ki.
Melyik tett eleget a kettő közül apja kívánságának?” „Az első” - válaszolták.
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a cédák
megelőznek benneteket az Isten országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy
az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki. A vámosok és a
cédák hittek neki. De ti ennek láttára sem tartottatok bűnbánatot és nem
hittetek.”
Bár
a mai vasárnapi evangéliumi részlet Máte evangéliumából
nem azonnal következik a múlt vasárnap elhangzott példabeszéd után, ahol Jézus Isten
országát hasonlította „a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat
fogadjon szőlejébe”, azonban szoros belső összefüggés van a kettő között. A mai
példabeszédben ugyancsak két fiúnak szól a személyes felszólítás, hogy „menj
ki a szőlőbe dolgozni”. E példabeszéd kulcskérdése pedig az: „Melyik tett
eleget a kettő közül apja kívánságának?” Jézus a történet által válaszra szólít fel, de meghagyja, hogy
hallgatói szabadon azonosuljak az egyik vagy a másik szereplővel. Jézus
hallgatói – itt inkább az írástudók és a nép vénei (vö. 21,23) számára
- egyértelmű, hogy az első fiú az, aki eleget tett apja kívánságának.
Ha tehát tudják, hogy ez a helyes válasz, kérdezzék meg önmagukat is, miért nem
cselekedtek e szerint. Ma minket is hasonló önvizsgálatra akar elvezetni Jézus.
Hogyan válaszolunk az Atya kívánságára, hogy menjünk ki a szőlőjébe dolgozni?
Tesszük-e azt, amit mondunk, ígérünk neki? Csak a tettekben mutatkozik meg az
Atya iránt való szeretet, szeretetünk. A tett fontosabb, mint a kimondott szó.
Akiről példát kell vennünk, az, aki megteszi, amit az atya kér tőle. Aztán maga
Jézus az igazi példa számunkra. Jézus az Atya akaratára mindig igent mondott,
szeretetből. „A világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem,
amivel az Atya megbízott.” (Jn 14,31) „Aki küldött, velem van, nem
hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” (Jn 8,29)
Kérjük Jézust, hogy tanuljuk tőle ezt a magatartását, és
így egyesüljünk vele. „Jézussal egyesülve keressük azt, amit ő keres,
szeressük azt, amit ő szeret. Lényegében nem keresünk mást, mint az Atya
dicsőségét: „hogy felséges kegyelmének magasztalására” (Ef 1,6) élünk és
cselekszünk. Ha teljesen és állhatatosan oda akarjuk adni magunkat, akkor
minden más motiváción túlra kell eljutnunk. Ez a lényegi, legmélyebb,
legnagyobb mozgatóerő, minden más végső oka és értelme. Az Atya dicsőségéről
van szó, amit Jézus egész életében keresett. Ő az örökké boldog Fiú, aki „az
Atya ölén van” (Jn 1,18).” (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 267).
Köszönöm,
Jézus, hogy mindig azt tetted, amit az Atya mondott neked. Te
tudod azt is, mikor esik ez leginkább nehezemre, vagy mikor módosítom oly
könnyen elhatározásaimat, vagy inkább azt felelem: majd „meglátjuk”, ha
összejön, stb. Segíts beismernem kifogásaimat, ingadozásomat és mindig
megtartanom szavamat, ígéretemet.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, mi jelent konkrétan az Atya
szőlőjébe mennem, és az ottani munka által az Atyát dicsőségét keresni. Milyen
tetteim által tudja meg a világ – a körülöttem lévő emberek –, hogy szeretem az
Atyát?