Jn 4,10-11.13-19 (Jézus megkínálja minden egyik embernek a szeretet forrását a vele való kapcsolatban)
Jézus ezt felelte neki:
„Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te
kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram - mondta erre az
asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő
vizet? Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra
megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik
meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás
lesz benne.” Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne
szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni.” Jézus így válaszolt:
„Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!”
„Nincs férjem” - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól
mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem
férjed. Így igazat mondtál.” „Uram -
válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy.
Életünk
a szeretetért van teremtve. De nem bármilyen szeretetért, hanem végső soron
Isten szeretetéért vagyunk teremtve. Ezért teremtő Istenünk, aki így teremtett
minket és a legjobban ismeri a szívünket, az első, aki nem nyugszik mindaddig,
amíg nem tölti el szívünket az igazi boldogító szeretet. Ezért lett Isten emberré
és ebben a megtestesült Isten szeretetében, Jézus Krisztusban, minden egyes
embert felkeres és felkínálja az elő vizet, amely örök életre szökellő
vízforrás lesz benne. Ahogyan Jézus a mai idézetben fordul
a szamariai asszonyhoz, úgy lép kapcsolatba minden emberrel, és kezdeményezi a
párbeszédet, ott ahol a mindennapi élethez szükséges vizet keresik. Aztán
megérteti velük, hogy más vízre is szomjaznak. Amint a testnek szüksége van a
vízre, létfontosságú számára, úgy az ember lelke nem létezhet szeretet nélkül.
A szívünk szomjazik, éhezik a szeretetre. „Ha ismernéd Isten ajándékát, s
azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő
vizet adott volna neked.” Ha igazán ismernénk Isten ajándékát, és
Jézust, nem haboznánk mindig újra azt kérni tőle, amit a legszívesebben ad
nekünk: a szeretetét. Ha igazán ismernénk Isten ajándékát, már nem mennénk
máshová, hogy ott próbáljuk csillapítani szívünk szomjúságát. Ha tényleg
ismernénk Istent és nekünk ingyen ajándékozott szeretetét, hagynánk, hogy
életünk minden területét betöltse. Sokszor azonban különböző területekre osztjuk életünket, pl. a lelki élet, a munka, a párkapcsolati élet
területére. Nem biztos, hogy megengedjük Istennek, hogy ezekbe belépjen és beleszóljon.
„Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!”
Vajon miért mondja ezt Jézus az asszonynak? Mi köze van ennek a felkínált
vízhez? Sok. Jézus tudatosítani akarja az asszonyban, hol akarja igazán csillapítani
szíve szomjúságát. Bár mennyire szép és jó az emberi szeretet, soha sem képes
teljesen betölteni az emberi szívet. Az asszonynak öt férj sem volt elég, a
hatodik szintén nem lesz elegendő. Csak Isten egymaga elég. „Ha Isten
a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egymaga elég”, mondott Avilai
szent Teréz. Ez pedig igaz minden
emberre bár melyik életállapotban, legyen egyedülálló, házas vagy
szerzetes. Az igazi betöltő szeretetet csak a szeretet forrásánál találjuk meg.
Ezért közeledik ma felénk Jézus, hogy újra felkínálja
nekünk az elő vizet és keresse
a velünk való őszinte beszélgetést.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, kihez, mihez fordulok, amikor érzem
szívem nyugtalanságát. A nap folyamán többször ismétlem: „Jöjj, Szentlélek, töltsd
be szívemet és gyújtsd
bennem lángra szereteted tüzét!”