Gal 2,20 (Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.)
Hiszen a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy az Istennek éljek,
mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én,
hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten
Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.
Jézus saját magát ajándékozza nekünk, mint életünk legmélyebb és
leghitelesebb tervét, hogy megtanuljuk emberségünk és istenségünk teljes
mélységének megélését és kibontakoztatását. De ehhez szüksége van a mi
szabadságunkra, lelkiismeretünkre és szívünkre is, hogy Ő legyen az út, az igazság és az élet (Jn 14,6),
aki irányít és helyre igazít bennünket, felemeli az életünket és megtanít
minket élni. Szépen fogalmazza ezt Szent Ágoston ebben a kijelentésében: „Az,
aki megteremtett téged nélküled, nem fog üdvözíteni téged, nélküled”. Azt
beszélik, hogy egy alkalommal Aquinói Szent Tamás húga azt kérdezte a szenttől:
„Tamás, mit kell tennem ahhoz, hogy szent lehessek?” A kérdező valami nagyon
mély és bonyolult válaszra számított, de a szent ezt felelte: „Húgocskám,
ahhoz, hogy szentté válhass, elegendő szeretni.” A mi szentségünk is abban áll,
hogy megtanuljunk emberibbek és istenibbek lenni, hogy Jézushoz hasonlóvá
váljunk. Ő elfogadja a mi kis próbálkozásainkat a szeretetre, azt, amire
képesek vagyunk, és azt is, amire nem, akárcsak a szegény özvegynél, aki mindent
bedobott a perselybe, amije csak volt: Ezután
leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok
gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két
fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk:
„Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak
dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent
odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését.”(Mk 12,41-44). De
hogyan válhatunk Jézushoz hasonlóvá? Emlékszem, hogy egyszer jött egy olasz
csoport Peruba, hogy bekapcsolódjanak a misszióba egy nagyon szegény helyen,
ahol mi, misszionáriusnők a mellett a lehetőség mellett döntöttünk, hogy az
ottaniakkal fogunk élni az evangelizációs céljainkra felajánlott paplakban.
Emlékszem, hogy a misszió részeként házról házra jártunk, és megosztottuk az
emberekkel Isten Igéjét, s közben meghallgattuk az ott élők nehézségeit,
örömeit, félelmeit. Mások, akik orvosok voltak, megvizsgálták a gyerekeket. Egy
nap miután befejeztük az aznapi missziós munkát, jöttünk lefelé a dombról, és
nagyon fáradtak és éhesek voltunk. Az egyik fiatal, aki korábban látott ott egy
háromgyermekes asszonyt, és beszélt is vele, így szólt hozzánk: “Meghívlak
titeket valami ennivalóra itt, ahol ez az asszony dolgozik, és minden nap
nagyon korán kezdi a munkát, mert reggelit és más ételeket árusít. Gyűjti a pénzt,
hogy megcsináltathassa háztetejét, és így a gyerekei ne fázzanak.” Ezután a
csoportunk összeadta a pénzt az ennivalóra, és még többet is fizettünk, mint
amennyit az asszony kért, mivel tudtuk, hogy szüksége van erre. Valamivel
később láttuk, hogy megcsináltatta a tetőt, nekünk pedig nagy örömmel mondta: „Köszönöm,
hogy összegyűjtöttétek nekem ezt a pénzt, a ti segítségetekkel tudtam befejezni
a munkát, és így a gyerekeim már nem fáznak.” Ha Jézus értékei szerint élünk,
ha az életünkkel teszünk tanúbizonyságot, valamint az Igével, amelyben hiszünk,
az emberivé tesz bennünket, jobban tudunk majd testvérekként viszonyulni
egymáshoz, és segít meglátnunk, hogy a Jézussal való találkozás az imádságban
hogyan alakítja át az életünket, miközben átformál bennünket is.
Feladat a mai napra: Milyen élethelyzetekben kéri Jézus a segítségedet,
hogy az életed mind spirituálisan, mind emberileg növekedhessen?