Jn 1,43-51 (Isten a legjobbat tudja belőlem kihozni)
Másnap
Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: „Gyere és kövess!” Fülöp
Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott
Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták
írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” „Jöhet valami jó Názáretből?” –
kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus
meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi
izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét
ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa
alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az
Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam,
hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.”
Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik
az ég, s az Isten angyalai föl s leszállnak az Emberfia fölött.”
A mai evangélium beszámol arról, amint Jézus az
első tanítványokkal találkozik. Először Andrással és Jánossal, akik Keresztelő
János tanítványai voltak, és akik egy egész éjszakát töltöttek Jézussal. Olyan
fantasztikus élmény lehetett számukra ez a találkozás, hogy másnap reggel
András szólt testvérének, Simonnak, akit Jézus aztán Péternek nevezett el, és
Fülöppel, akit Jézus hívott: „Gyere és köves!” Fülöpöt is annyira megragadta a
Jézussal való találkozás, hogy szólt Natanaelnek, aki azt a kérdést szegezte
neki: „Jöhet valami jó Názáretből?” Azt
hiszem mi is már sokszor voltunk hasonlóképpen: Jöhet bármi jó valamilyen
helytől, valamilyen konkrét személytől? És ebben a kérdésben csupa előítélet
fogalmazódik meg bennünk. De amikor félre tesszük az előítéleteket, és
megnyitjuk a szívünket a másik iránt, akkor rácsodálkozhatunk arra, amit Isten
pontosan azt, amit mi lebecsültünk, a számunkra „utolsó dolgot” teszi az
örömhír hordozójává, az Istennel való találkozás helyévé. Szt. Pál mondja: „Isten azt választotta ki, ami a világ
szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a
világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt
alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat,
hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (1Kor 1,27-28).
Lehet, hogy mi magunkat néha a gyönge, a semmi, a jelentéktelen kategóriába
helyeznénk, nem akarunk feltűnni, de nem is hisszük azt, hogy Isten rajtunk
keresztül valami nagyot akarna művelni. De micsoda nagy dolog, amikor életünk
„csupán” arra szolgál, hogy Istent lássák meg bennünk, ahogyan a tanítványok
Jézusban! Jöhet Názáretből valami jó? Jöhet belőled valami jó? Hát hogyne! A
legjobb, ami belőled jöhet, az maga az élő Isten jelenléte, az ő szeretete, a
szelídsége, az irgalma, a könyörületessége,… A legfőbb jó, amivel egy ember
találkozhat a másikban a teljes elfogadás, az önmagamért való szeretet, ami
talaja a gyógyulásnak, a talpra állásnak, a kibontakozásnak. Ehhez csupán
egyetlen dolog szükséges: hogy Isten jelenlétében éljek. Nemcsak imákat
mondjak, imádkozgassak, hanem az ő jelenlétét érzékelem, és átengedem magam
neki, ennek a bennem csobogó szeretet-forrásnak, ami a saját életemet is
lépésről lépésre szeretetté változtatja át.
Feladat a mai napra: Az imádság csöndjében engedem, hogy Isten
kimondhassa fölöttem azt, hogy: jó! Jó vagy! Akartam, hogy legyél! És nagyon jó
lett, amit alkottam!