XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. január 5., hétfő

Január 5.



Jn 1,43-51                       (Isten a legjobbat tudja belőlem kihozni)

Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: „Gyere és kövess!” Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl­ s leszállnak az Emberfia fölött.”

A mai evangélium beszámol arról, amint Jézus az első tanítványokkal találkozik. Először Andrással és Jánossal, akik Keresztelő János tanítványai voltak, és akik egy egész éjszakát töltöttek Jézussal. Olyan fantasztikus élmény lehetett számukra ez a találkozás, hogy másnap reggel András szólt testvérének, Simonnak, akit Jézus aztán Péternek nevezett el, és Fülöppel, akit Jézus hívott: „Gyere és köves!” Fülöpöt is annyira megragadta a Jézussal való találkozás, hogy szólt Natanaelnek, aki azt a kérdést szegezte neki: „Jöhet valami jó Názáretből?” Azt hiszem mi is már sokszor voltunk hasonlóképpen: Jöhet bármi jó valamilyen helytől, valamilyen konkrét személytől? És ebben a kérdésben csupa előítélet fogalmazódik meg bennünk. De amikor félre tesszük az előítéleteket, és megnyitjuk a szívünket a másik iránt, akkor rácsodálkozhatunk arra, amit Isten pontosan azt, amit mi lebecsültünk, a számunkra „utolsó dolgot” teszi az örömhír hordozójává, az Istennel való találkozás helyévé. Szt. Pál mondja: „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (1Kor 1,27-28). Lehet, hogy mi magunkat néha a gyönge, a semmi, a jelentéktelen kategóriába helyeznénk, nem akarunk feltűnni, de nem is hisszük azt, hogy Isten rajtunk keresztül valami nagyot akarna művelni. De micsoda nagy dolog, amikor életünk „csupán” arra szolgál, hogy Istent lássák meg bennünk, ahogyan a tanítványok Jézusban! Jöhet Názáretből valami jó? Jöhet belőled valami jó? Hát hogyne! A legjobb, ami belőled jöhet, az maga az élő Isten jelenléte, az ő szeretete, a szelídsége, az irgalma, a könyörületessége,… A legfőbb jó, amivel egy ember találkozhat a másikban a teljes elfogadás, az önmagamért való szeretet, ami talaja a gyógyulásnak, a talpra állásnak, a kibontakozásnak. Ehhez csupán egyetlen dolog szükséges: hogy Isten jelenlétében éljek. Nemcsak imákat mondjak, imádkozgassak, hanem az ő jelenlétét érzékelem, és átengedem magam neki, ennek a bennem csobogó szeretet-forrásnak, ami a saját életemet is lépésről lépésre szeretetté változtatja át.
Feladat a mai napra: Az imádság csöndjében engedem, hogy Isten kimondhassa fölöttem azt, hogy: jó! Jó vagy! Akartam, hogy legyél! És nagyon jó lett, amit alkottam!