XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 17., kedd

Február 17.



Jn 4,6-14                          (Adj innom!)

Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
A mai szentírási idézet meghív minket egy találkozásra. Bevon bennünket is egy párbeszédbe, ami Jézus és a szamariai asszony között történik. Füleljünk bele, hogy ők miről is beszélnek! A szomjas Jézus megszólítja az asszonyt, hogy adjon neki inni. És az asszony az, aki vizet adna neki a kútból. De a beszélgetés közben, kiderül, hogy az igazán szomjas az asszony, és Jézus az, aki felkínál neki olyan élő vizet, mely nem e kútból fakad, hanem ami egy „örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Mire is gondol Jézus? János evangélista látomásában látja, amint ez az örök életre szökellő vízforrás folyammá válik, mely a szentélyből fakad. „És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.” (Jel 22,1-2; vö. Ez 47,1-12). Ez a folyam gyönyörű szimbóluma annak, ahogy a Szentlélek Úristen, akit a keresztség és bérmálás szentségében megkaptunk, összeköt minket Jézussal, és gyümölcsözővé teszi az életünket. Talán hitünk legnagyobb misztériuma közé tartozik ez. Sokszor azt gondoljuk, mint a szamariai asszony, hogy nekünk kell valamit csinálnunk. Jézus feladatot bíz ránk, és vizet kell merítenünk a kútból. És addig ez igaz is, hogy igen, nekünk is hozzá kell tennünk valamit, hogy e kapcsolat elmélyüljön. Nekünk is keresnünk kell az Istent, időt kell szánnunk a Vele való találkozásra. Törekednünk kell arra, hogy egyre jobban elhagyjuk a bűnt és kibontakozzunk a szeretetben, éljünk az Evangélium szerint. De van egy pont, amikor Jézus már nem ezt kéri tőlünk, hanem kiveszi kezünkből a kantárt és kéri, hogy adjuk át magunkat neki, hadd fakassza bennünk az élő vizet. Pontosan azt a vizet, mely Belőle, a szentélyből, a Bárány trónjából fakad, és kiáradni akar az emberiségre, táplálékot, gyógyulást akar vinni mindenhova, ahova elér. Jézus arra vágyik, hogy annyira eggyé váljunk Vele, hogy ő tudjon jelen lenni bennünk és rajtunk keresztül megnyilvánulni az emberiség számára, mint az, aki gyógyít, tanít, békét hirdet, örömhírt visz a szegényeknek, vigasztalást a szomorúaknak… Ez egy másfajta életmód, amiben a legtöbb, amit tehetünk az, hogy szemléljük Jézust, és engedjük, hogy rajtunk keresztül szeresse az embereket, mintegy csatornái legyünk szeretetének. A szentek is elénk élték ezt a misztériumot, pl. Avilai Szt. Teréz, Assisi Szt. Ferenc, Kalkuttai Boldog Teréz anya, és még nagyon sokan, akár a napjainkban is körülöttünk élő szentek, akik megengedik, hogy bennük felszökelljen ez a vízforrás, és kiáradjon rajtuk keresztül az emberek felé. Egy új meghívás ez Jézus részéről, ő kezdeményezi ezt a továbblépést bennünk. A kérdés az, hogy készen állunk-e arra, hogy átadjuk magunkat neki, ha megszólít minket? Hogy tényleg inni tudjunk adni szomjas testvéreinknek, de nem csak a földi „kutak” vizéből, hanem abból a vízből, amit Jézus fakasztani akar bennünk, a szeretet, irgalmasság, béke, vigasz forrásából.
Feladat a mai napra: A mai napon engedhetem, hogy Jézus megszólítása mindig újra megérintsen engem. Mire hív? Milyen válasz kívánkozik ki belőlem?