XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. március 15., vasárnap

Nagyböjt hétköznapi lelkigyakorlat: 4. hét, bevezető



4. Hét: Őrizd meg a szeretetet, hogy szüntelenül meríthess az üdvözítő forrásaiból




Bevezető:

Elérkeztünk hétköznapi lelkigyakorlatunk negyedik hetére. Ha visszalapozunk elmélkedéseink első három hetére, melyik az a mindig újra visszatérő érzés vagy gondolat, ami számomra fontos lett? Átérezhettük az első héten belső vágyakozásunkat Isten után, azt a kiolthatatlan szomjat, mely kiáltozik bennünk az élő vizek forrása után. És Isten valahogy választ adott nekünk akárcsak egy hétköznapi eseményen vagy elmélkedésen keresztül, hogy mennyire szeret minket és mellettünk áll. Aztán szembesülnünk kellett életünk rossz oldalával, megkísérthetőségével, gyarlóságaikkal, elesettségünkkel; esetleg nehezünkre esett rászánnunk magunkat az imára, millió dolog fontosabb lett, talán erősebben előjött rossz természetünk, amit utálunk magunkban, de nem tudtunk most sem leküzdeni, és éreztük, hogy valami erő elhúzott Istentől, és talán néha engedtünk is ennek a késztetésnek. De Isten irgalma utolért minket, megmutatta nekünk egészen személyesen, ahogy Szent Pál mondja, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van (Róm 8,38-39), még kísértéseink, sőt bűneink sem. Hiszen azok is egyre jobban megerősítenek bennünket abban, hogy nem akarjuk Istent megbántani, hanem, ha ennyire szeretve vagyunk, még inkább akarunk Istenhez ragaszkodni, még jobban akarjuk szeretni őt. Isten sosem kényszerít minket arra, hogy szeressük őt. Szeretni csak szabadon lehet és tudatosan. S átadva magunkat így Isten irgalmának észrevehettük, ahogy bennünk forrássá válik. Átélhettük kicsiségünket, hogy magunkból nem tudjuk szeretni az embereket, nem vagyunk képesek irgalmasnak, türelmesnek lenni. De ha Istennél maradunk, és engedjük, hogy minket szeressen, akkor ő válik bennünk a szeretet kiapaszthatatlan forrásává. Akkor elkezdünk hasonlóvá válni Istenhez. Az viszont, hogy megőrizzük Istennel való bensőséges kapcsolatunkat és szeretetünk forrását, nem magától értetődő. Újra meg újra érzékeljük magunkban az elhúzó erőket. Loyolai Szent Ignác ezért azt javasolja lelkigyakorlatos könyvének különféle pontjain, hogy ismételten gondoljuk át: Mi az életem célja? Mire vagyok teremtve? Kinek akarok szolgálni? Mire szeretnék életem végén visszatekinteni? És hozzunk tudatos döntést célunk elérésének érdekében, szorgalmasan megválasztva eszközeinket, amelyek segítenek célunk elérésében, és utunkat, amin haladni akarunk célunk felé. (Lelkigyakorlatos könyv 23; 91-100; 136-148; 149-157; 184-188 ). A negyedik héten meg szeretnénk erősíteni döntésünket, hogy Krisztust akarjuk követni. Ennek most az egyik legfontosabb kifejezés módja, hogy hűségesen folytatjuk az imádságot, megadjuk Istennek azt az időt, amit neki szántunk, hogy ő is formálni tudjon minket akarata szerint. Tekintetünket Jézus Krisztusra szegezzük, őt akarjuk szemlélni, tőle akarunk tanulni, az ő nyomdokaiban járni, és egyre jobban hozzá igazítani életünket. Kérjük Istentől a kegyelmet, hogy meg tudjuk őrizni szívünkben szeretetét, hogy vele át tudjuk élni odaadását, és a feltámadás misztériumát.