XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. április 22., szerda

Április 22.



ApCsel 8,1b-8                   (Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot)
Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamaria tájékára. Istvánnak az istenfélő emberek megadták a végtisztességet, s nagyon megsiratták. Saul ellenben csakúgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket. Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. Így Fülöp Szamaria városába került, s ott hirdette Krisztust. A nép hallva és látva a csodákat, amelyeket tett, egyöntetűen figyelemmel hallgatta. Mert sok megszállottból - hangosan kiáltozva - kiment a tisztátalan lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult. Így nagy volt az öröm ebben a városban.

Azt gondolhatnánk, hogy István halála után, Jézus tanítványaiban a félelem lenne úrrá, és inkább visszahúzódtak volna, de pont az ellenkezőjéről hallunk a mai idézeten. Az üldözés nem állította meg az igehirdetést, hanem inkább előmozdította. Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. István halálát nagyon megsiratta a közösség, de ugyanakkor sok erőt merítettek vértanúságából. Tanúsága által erősödtek hitükben, megértették hogy nekik is bátrán kell Jézus Krisztus mellett tanúskodniuk. István halálával az evangélium önmagát vette el, a hívők szívébe, ahol azonnal termést hozott, megerősítettek őket a hitükben. De az ellenségeik szívébe is belekerült az evangélium, mint Saul szívébe is, bár ott ellőre nem látszik, hogy bármiféle jó gyümölcsöt teremhetne. Sőt így tűnik, hogy Saul még határozottabban üldözi az Egyházat. De már el van vetve a mag, és nem hiába, mert a maga idejében, Isten termést fog hozni. Nekünk ebből kell tanulnunk, hogy az a mi dolgunk, hogy hűségesen tegyünk tanúságtételt, engedjük az evangélium magjai az életünkben jó talajba hulljanak, és ahol szükséges  életünkkel tegyünk bizonyságot a hitünkről. Azzal pedig, hogy milyen módon fog majd termést hozni mindaz, amit mi vettük a körülöttünk lévő emberek életébe, vagy mikor fogjunk látni annak eredményét, nekünk már nem kell törődnünk. Ez Isten dolga, csak közreműködésünkre számít, ugyan úgy mint akkor a jeruzsálemi egyház tagjai közreműködésére. Isten biztos soha nem akarja az Egyház üldözését, de felhasználja a jóra. Vajon ment e volna Fülöp Szamariába, ha nem történt meg volna az üldözés? Így azonban Fülöp Szamaria városába került, s ott hirdette Krisztust. Higgyünk abban, hogy amikor mostanában sok helyen a keresztények újra üldözést szenvednek, azt is Isten engedi, és ez is az Ő tervében van. Lehet a mi életünkben is kisebb üldözések, amelyeket mi a mindennapi életünkben megtapasztalunk, ez lehet alkalom arra, hogy megtapasztaljuk az üldöztetést, ne húzódjunk vissza, hanem bátran álljunk ki hittünk mellett.
Feladat a mai napra: Valakivel megosztok egy evangéliumi idézetet.