ApCsel 13,13-25 (Ekkor Pál szólásra emelkedett,
kezével csendre intett, és beszélni kezdett)
Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a
pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők
Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek
a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga
elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna
néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!” Ekkor Pál szólásra
emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és
ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és
Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas
karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a
pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul.
Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel
prófétáig. Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta
nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút. Elvetése után
Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam
Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden
akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek
megváltóul Jézust. Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette
Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem
az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó,
hogy lábán a saruját megoldjam.
Abban a felgyorsult, agyon hajszolt, és meggyötört világban, amiben
kénytelenek vagyunk élni, oly sokszor felborul az egyensúly, talán még a
valóságérzetünket is elveszítjük, vagy legalábbis időnként az az érzésünk
támadhat, hogy egy olyan világba csöppentünk, amit eddig nem érzékeltünk. Oly
mértékben alakulnak körülöttünk a dolgok, hogy képtelenek vagyunk
érzékszerveinkkel követni azt a sebességet, amivel a világ változik. Jól
hasonlítható ez a helyzet, ahhoz a gyermekek által kedvelt játékhoz, ahol kör
közepében állónak bekötik a szemét, jól megforgatják és el kell kapnia valakit
a tárasai közül. Az első lépések bizonytalanok, botladozók, amíg az egyensúlya
helyre nem áll. Hasonló állapotba kerülhetünk mi magunk is, addig, amíg Isten
éltető igéje el nem érkezik a szívünkig, át nem hatja az életünket, és le nem
csillapítja a háborgó szívünket. Hasonlóképpen lehetett a mai olvasmányban is,
mindaddig, amíg Pál apostol ki nem állt, kezével csendet nem intett, és
elkezdett beszélni. Pál apostol az antióchiaik önazonosságát, keresztény
identitásukat segített megtalálni, felfedezni. Ahogy ott, annak a közösségnek
segítségére volt az írás, úgy lehet ma is segítségünkre az ige, abban, hogy
ráébredjünk napról-napra Istenünk nagyságára, és arra, hogy minden pillanatban
jelen van az életünkben, hogy milyen gondos atyaként tervezi, formálja éltünk
körülményeit. Ha, tudunk naponta megállni, és időt szánni arra, hogy
visszatekintsünk a napunk, hetünk egyes szakaszaira, akkor mi is felfedezhetjük
életünk alakulásában Isten végtelenül gondoskodó szeretetét, ahogy gondoskodott
népéről a pusztai vándorlásban, úgy gondoskodik rólunk is, soha nem feledkezik
meg az övéiről.
Feladat a mai napra: A nap végén, vagy ha lehetőségem van rá,
nap közben is álljak meg, tekintsek vissza a napomra. Hol és miben látom meg
Isten végtelen szeretettel gondoskodó jelenlétét?