XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. augusztus 6., csütörtök

Augusztus 6.



Lk 2,21-23.39-42              (fölmentek, az ünnepi szokás szerint)
Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva. Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta. Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint.

A Szentírás nem sokat árul el arról, hogyan is nevelkedett Jézus. Abból a kevésből, amit az evangéliumok írnak Jézus gyermek- és ifjú koráról, a biztos tény az, hogy Jézus komoly vallási nevelésben részesült és szülei, édesanyja Mária és nevelőapja József, bevezették őt a zsidó vallásba. Mivel mindkettőjüknek, Máriának és Józsefnek is személyes kapcsolatuk volt az Istennel, ezt Jézusnak is átadták. Vajon nem édesanyja Mária volt az, aki megtanította Jézust nagy bizalommal atyának szólítani az Istent? Biztos, hogy zsidó szokás szerint együtt imádkoztak Jézussal minden szombaton, minden ünnepnapon. Mai imádságunkban töltsünk egy kis időt a szent családdal Názáretben és figyeljünk arra, hogyan nevelték szülei Jézust, hogyan volt a család az imádságra való nevelés első helye Jézus számára. Olvassuk hozzá az alábbi egyházi dokumentumokat, és fedezzük fel, hogyan élte meg mindezt a szent család és mit mond nekünk, saját családi helyzetünkre vonatkozóan.
„A keresztény család az imádságra nevelés első helye. A házasság szentségére épülve a család „családi egyház”, melyben Isten gyermekei „mint Egyház” tanulnak meg imádkozni és kitartani az imádságban. A család mindennapi imádsága főleg a kisgyermekek számára első tanúja az Egyház élő emlékezetének, melyet a Szentlélek türelmesen ébresztget.” (Katolikus Egyház Katekizmusa 2685) „Az összes keresztények keresztségből fakadó papi méltósága és küldetése alapján a keresztény szülők sajátos feladata, hogy a gyermekeket megtanítsák imádkozni és fokozatosan elvezessék őket Isten misztériumának felfedezésére és a Vele való párbeszédre: „Igen fontos, hogy a házasság szentségének kegyelmével és hivatásával gazdagított keresztény családban a gyermekek a keresztségben elnyert hit szerint már kiskorukban megtanulják Isten ismeretét és tiszteletét, valamint embertársaik szeretetét.” Az imádságra való nevelés elsődleges és szükségszerű összetevője a szülők konkrét példája és életének tanúságtétele: az olyan édesapa és édesanya, aki együtt imádkozik gyermekeivel -- miközben királyi papságát gyakorolja --, gyermekei szívének mélyén olyan nyomokat hagy, melyeket az élet későbbi eseményei nem tudnak kitörölni”. (II. János Pál papa, Familiaris Consortio, apostoli buzdítása 60)
Feladat a mai napra: Hálás szívvel gondolok vissza olyan dologra, amit szüleimtől, nagyszüleimtől tanultam és ami számomra „olyan nyomokat hagy, melyeket az élet későbbi eseményei nem tudnak kitörölni”. Hálát adok Istennek érte.