XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. augusztus 19., szerda

Augusztus 19.



Kiv 16,11-20                      Eucharisztia                   (az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni)
Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai észrevették és kérdezték egymást: mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy omert számítva, a családtagok száma szerint. Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belőle.” Izrael fiai így tettek és gyűjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet. De amikor omerrel megmérték, aki sokat gyűjtött, annak nem volt fölöslege, aki keveset, annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelően gyűjtött. Mózes még ezt mondta: „Senki ne tegyen el belőle másnap reggelre.” De nem hallgattak Mózesre, és egyesek mégis eltették másnapra. Ez azonban tele lett féreggel és bűzlött, ezért Mózes megharagudott rájuk.

Ma először arról a többé-kevésbé ismert ószövetségi eseményről elmélkedhetünk, amikor Isten mannával táplálta Izrael népét a pusztában. Megmutatkozik itt, hogy Isten mindig gondoskodik népéről, az emberekről, nem hagyja, hogy az úton éhen haljanak. Az izraeliták nem ismerték ezt az ételt, amit Isten adott nekik. Ezért kérdezték egymást: mi ez? Így a manna a „Mi ez?” (héberül: man-hu) kérdésről kapta a nevét. Minden reggel találtak belőle annyit, amennyi arra a napra táplálékul elegendő volt. Amikor el akartak tenni belőle másnapra is, akkor viszont megromlott. Mindez azért történt így, mert növekedniük kellett ebben a bizalomban, hogy Isten minden nap eleget fog nekik adni, gondoskodni fog róluk. A manna annak az igazi lelki tápláléknak a mintaképe, amelyet Isten akart adni az embereknek: saját fiát, élő kenyérként a világnak. Ezért mondja Jézus: „Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” (Jn 6,32-35) Úgy akarta Isten, hogy ebből az élet kenyeréből, Jézus testéből, táplálkozzunk az Eucharisztiában. És nem csak egyszer, hanem rendszeresen. Ahogyan a testünk igényli minden napon az ennivalót, úgy a lelkünk is. Az eucharisztikus Jézussal való találkozásból meríti mind a házaspár, mind a család a szeretetet, az erőt, az egymás iránti odaadásra való készséget. „Jézus eucharisztikus áldozatában, az új és örök Szövetség áldozatában találják meg a keresztény házastársak a forrást, amelyből házassági szövetségük fakad, benne találják meg a mintaképet és belőle merítik az életet.”[1]
Feladat a mai napra: Beszélgetek a családban arról, miért fontos számunkra az Eucharisztia, mit jelent családként ebből a szentségből táplálkozni.


[1] II. János Pál papa, Familiaris Consortio, apostoli buzdítása 57.