Kiv 16,11-20 Eucharisztia (az
a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni)
Az
Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: ma
este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok
megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” Amikor a harmatozó felhő
felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér
a földön. Izrael fiai észrevették és kérdezték egymást: mi ez? Nem tudták
ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr
ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: mindenki szedjen belőle
szükségletének megfelelően, fejenként egy omert számítva, a családtagok száma
szerint. Mindenki csak a sátrában lakó személyek számára hozzon belőle.” Izrael
fiai így tettek és gyűjtöttek, az egyik többet, a másik kevesebbet. De amikor
omerrel megmérték, aki sokat gyűjtött, annak nem volt fölöslege, aki keveset,
annak nem volt hiánya. Mindenki szükségletének megfelelően gyűjtött. Mózes még
ezt mondta: „Senki ne tegyen el belőle másnap reggelre.” De nem hallgattak
Mózesre, és egyesek mégis eltették másnapra. Ez azonban tele lett féreggel és
bűzlött, ezért Mózes megharagudott rájuk.
Ma először arról a többé-kevésbé ismert
ószövetségi eseményről elmélkedhetünk, amikor Isten mannával táplálta Izrael
népét a pusztában. Megmutatkozik itt, hogy Isten mindig gondoskodik népéről, az
emberekről, nem hagyja, hogy az úton éhen haljanak. Az izraeliták nem ismerték
ezt az ételt, amit Isten adott nekik. Ezért kérdezték egymást: mi ez? Így a manna a „Mi ez?” (héberül: man-hu)
kérdésről kapta a nevét. Minden reggel találtak belőle annyit, amennyi arra a
napra táplálékul elegendő volt. Amikor el akartak tenni belőle másnapra is,
akkor viszont megromlott. Mindez azért történt így, mert növekedniük kellett
ebben a bizalomban, hogy Isten minden nap eleget fog nekik adni, gondoskodni
fog róluk. A manna annak az igazi lelki tápláléknak a mintaképe, amelyet Isten
akart adni az embereknek: saját fiát, élő kenyérként a világnak. Ezért mondja
Jézus: „Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az
igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és
életet ad a világnak. Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem
éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” (Jn 6,32-35) Úgy akarta
Isten, hogy ebből az élet kenyeréből, Jézus testéből, táplálkozzunk az
Eucharisztiában. És nem csak egyszer, hanem rendszeresen. Ahogyan a testünk
igényli minden napon az ennivalót, úgy a lelkünk is. Az eucharisztikus Jézussal
való találkozásból meríti mind a házaspár, mind a család a szeretetet, az erőt,
az egymás iránti odaadásra való készséget. „Jézus eucharisztikus áldozatában,
az új és örök Szövetség áldozatában találják meg a keresztény házastársak a
forrást, amelyből házassági szövetségük fakad, benne találják meg a mintaképet
és belőle merítik az életet.”[1]
Feladat a mai napra: Beszélgetek a családban arról, miért fontos
számunkra az Eucharisztia, mit jelent családként ebből a szentségből
táplálkozni.