XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. szeptember 13., vasárnap

Szeptember 13.



Iz 50, 5-9a; Jak 2, 14-18; Mk 8, 27-35
Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők azt felelték neki: „Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Péter felelt neki: „Te vagy a Krisztus.” Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: „Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.” Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”

Már legalább egy éve jártak együtt a tanítványok Jézussal, amikor a jól ismert kérdés elhangzott: „Kinek tartanak engem az emberek?” A róla elterjedt híresztelés volt a kiindulópont, de Jézust elsősorban a tanítványok személyes válasza érdekelte: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Keresztényként mi is járjuk az utat Jézussal, némelyikünk kicsi kora óta, mások rövidebb idő óta. Jézus tőlünk is újra meg újra megkérdezi: „Kinek tartotok engem?” Életünk eseményeit figyelve egyre jobban megismerhetjük Jézust, és így a kérdésre adott válaszunk is más lesz. Péter apostol azt válaszolta, hogy Jézus a várt Messiás. A Messiásról való elképzelései azonban Péternek sem voltak helyesek. Amikor Jézus a várható szenvedéséről kezdett beszélni, Péter tiltakozni kezdet. A szenvedés, a halál gondolata nem illeszkedett a Messiásról alkotott képéhez. Ahhoz, hogy Péter igazán jól megértse, kicsoda Jézus, milyen Messiás Ő, Isten gondolkodását kellett magáévá tennie. Isten szándékát kell megérteni, nem az emberek gondolkodását követni. Jézus Istenként és emberként járt előttünk, hogy megértsük Isten szándékát az ember életére vonatkozóan, hogy felismerjük, milyen út vezet az üdvösséghez. A szenvedést, a gyengeséget, a megaláztatást, a halált nem lehet elkerülni, az élethez tartozik. Nem csak mi szeretnénk megmenteni életünket, hanem Jézus is szeretné, csak nem úgy, ahogy mi elképzeljük. „Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.”
Az elmúlt héten egy negyven év körüli asszony mondta nekem, hogy nem igazságos, hogy az ő nagynénje rákos beteg lett és sokat kell szenvednie. Hiszen ez a nagynéni hívő, templomba járó, buzgó asszony. Ismerősömnek az Istenről kialakított képével nem volt összeegyeztethető a szenvedés, a betegség. Miért adja ezt az Isten? – Nem rajtunk áll Isten szándékait ismerni, egyet azonban láthatunk, hogy Jézus szenvedésének mély értelme volt, és bennünket is arra hív, hogy higgyünk abban, hogy saját szenvedésünk Krisztusban mély értelmet nyer. Isten nem akarja a szenvedést, és a szenvedés nem büntetés. A szenvedésben is titokzatos módon részesülhetünk Jézus életében, és a Benne megélt szenvedés életet ad egész misztikus testének, az egyháznak. Csak azt kéri, hogy bizalommal vegyük fel a keresztünket minden nap.
Feladat a mai napra: Megfigyelem, mikor, milyen élethelyzetben állok értetlenül Isten szándéka előtt. Kérem Istentől, segítsen az Ő látásmódjával gondolkodni, hogy megértsem szeretetének jeleit.