XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. október 7., szerda

Október 7.



Lk 11,1-4                            (Uram, taníts meg minket imádkozni)
Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el az országod. Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.”

Fontos a lelki élet, a jó imádság. Jézus mindig időt szánt az imádságra. Fontos volt számára, hogy mindent, amit tesz és él, mennyei Atyjával átbeszéljen. Tanítványai észre vették, hogy az imádság Jézus életében különleges jelentőséggel bír, ezért kérik: „Uram, taníts meg minket imádkozni”. Keresztelő János is megtanította tanítványait imádkozni. Jézus tanítványai között jó páran korábban Keresztelő János tanítványai voltak. Tehát tudtak már az ő módján imádkozni, mégis úgy érezték, hogy Jézusnak egy teljesen különleges módja volt az Istennel beszélgetni. Ezért kérték, hogy tanítsa meg őket. Jézus pedig egy rövid imát mond el nekik. Pár szóval az imádság lényegét emeli ki: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el az országod. Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Máté evangéliumban az Úr imádsága még részletesebb. Lukács a lényegre tört: Atyánk, szenteltessék meg a neved! Egyedül Isten a Szent. Őt illeti életünkben az első hely. Jöjjön el az országod. Ebben már benne foglaltatik Isten akarata, hiszen az ő országa az, ahol Ő uralkodik, és az ő akarata szerint cselekszünk. Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Minden nap kérhetjük Istentől a szükséges kenyeret. Fontos tudatosítanunk, hogy minden, amink van, az Ő ajándéka, és ha boltba megyünk, bevásárolni azt, amire szükségünk van, vagy akár magunk termeljük meg, mégis Isten az, aki gondoskodik rólunk. Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. A bűnbocsánat Isten különleges ajándéka, és az igazi szeretet jele. Mivel Isten megbocsát nekünk, mi is meg tudunk bocsátani másoknak és a kiengesztelődést szolgálni. És ne vígy minket kísértésbe. Jézus számára ez is egy fontos kérés, hiszen tudja, hogy a világot nem csak Isten uralja, hanem a kísértő is. Erős kézzel megpróbál minket elvonni Istentől. Egyedül Isten az, aki erőt tud nekünk adni arra, hogy a kísértés idején is megálljunk a lábunkon.
Feladat a mai napra:  Megfontolom, melyik verse a Miatyánknak áll most a legközelebb hozzám, és napközben többször elimádkozom azt a kérést.