Lk 20,27-40 (A feltámadás kérdése)
Elé járultak néhányan a szadduceusok
közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester!
Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga
után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon
utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód
nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét.
De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt.
A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik
pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való
feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se
halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a
feltámadás fiai. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a
csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének
és Jákob Istenének nevezi. Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen
mindenki neki él.” Némely írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.”
Többé nem mertek tőle kérdezni semmit.
„Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek
kezdeteitől fogva lényeges eleme volt. "A keresztények meggyőződése a
halottak föltámadása. A belé vetett hitben élünk": „Ha tehát azt
hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt a halálból, hogyan állíthatják néhányan
közületek, hogy nincs föltámadás? Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem
támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és
hiábavaló a ti hitetek (...). Ám Krisztus föltámadt a halálból, mint a holtak
zsengéje (1Kor 15,12-14.20)”. (A Katolikus Egyház Katekizmusa 991)
Isten, amikor az életét és szeretetét adja nekünk, belénk leheli az
örökkévalóságra való képességet is. A halál elfogyasztja a testet, de a lélek,
a személyiség és az, hogy hányszor szerettünk és hányszor tettünk jót, ez
örökre megmarad. Isten az élők Istene és nem a halottaké, általa mindenki
tovább él. Ezeket mondta Jézus a szadduceusoknak, akik nem hittek a feltámadásban.
Az az Isten, akiben hiszünk, egy élő és örök Isten, és bennünk is ott lakozik
ez a tőle kapott örökkévalóság. Jézus a törvények örök érvényéről beszél, de
fontos tudnunk, hogy az örökkévalóság bennünk is ott van, ahogy a szabadság
képessége is arra, hogy azt tegyek, ami jó nekünk és másoknak is.
Az örökkévalóságról beszélni, a szeretetben való élést is jelenti, az igazi
szeretet sohase bántó vagy rossz. Az evilági lét és az, hogy azt hogyan éljük
meg, meghatározza, hogy milyen lesz számomra az öröklét. A mennyei atyánk nem
sorozatként gyártott minket, hanem komolysággal, nem bábok vagyunk, mi is
felelősek vagyunk azért, hogy általa növekedjünk a szeretetben, és hogy
megváltoztassuk a világot, Ő mindig segíteni fog és jelen lesz. Azáltal, hogy
bennünk él, mindennap képes segíteni. Pál Korintusiknak írt első levelében
elmondja, hogy a szeretetre vagyunk meghívva és azt is leírja hogy ez a
szeretet örök.
Feladat a mai napra: A mai nap
megélek valamit abból, amit az Isten mondott nekem az imádságban.