XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. november 21., szombat

November 21.



Lk 20,27-40                                        (A feltámadás kérdése)
Elé járultak néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Némely írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Többé nem mertek tőle kérdezni semmit.

Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme volt. "A keresztények meggyőződése a halottak föltámadása. A belé vetett hitben élünk": „Ha tehát azt hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt a halálból, hogyan állíthatják néhányan közületek, hogy nincs föltámadás? Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek (...). Ám Krisztus föltámadt a halálból, mint a holtak zsengéje (1Kor 15,12-14.20)”. (A Katolikus Egyház Katekizmusa 991)
Isten, amikor az életét és szeretetét adja nekünk, belénk leheli az örökkévalóságra való képességet is. A halál elfogyasztja a testet, de a lélek, a személyiség és az, hogy hányszor szerettünk és hányszor tettünk jót, ez örökre megmarad. Isten az élők Istene és nem a halottaké, általa mindenki tovább él. Ezeket mondta Jézus a szadduceusoknak, akik nem hittek a feltámadásban. Az az Isten, akiben hiszünk, egy élő és örök Isten, és bennünk is ott lakozik ez a tőle kapott örökkévalóság. Jézus a törvények örök érvényéről beszél, de fontos tudnunk, hogy az örökkévalóság bennünk is ott van, ahogy a szabadság képessége is arra, hogy azt tegyek, ami jó nekünk és másoknak is.
Az örökkévalóságról beszélni, a szeretetben való élést is jelenti, az igazi szeretet sohase bántó vagy rossz. Az evilági lét és az, hogy azt hogyan éljük meg, meghatározza, hogy milyen lesz számomra az öröklét. A mennyei atyánk nem sorozatként gyártott minket, hanem komolysággal, nem bábok vagyunk, mi is felelősek vagyunk azért, hogy általa növekedjünk a szeretetben, és hogy megváltoztassuk a világot, Ő mindig segíteni fog és jelen lesz. Azáltal, hogy bennünk él, mindennap képes segíteni. Pál Korintusiknak írt első levelében elmondja, hogy a szeretetre vagyunk meghívva és azt is leírja hogy ez a szeretet örök.
Feladat a mai napra:  A mai nap megélek valamit abból, amit az Isten mondott nekem az imádságban.