Mk 6,30-43 (Jézusnak megesett a szíve)
30Az apostolok visszatértek Jézushoz,
és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. 31Ő
pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és
pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem
maradt idejük. 32Bárkába szálltak
tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. 33De sokan látták, amikor elindultak, és
kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és
megelőzték őket. 34Amikor kiszállt és
látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok
pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. 35Már
későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék
elhagyatott, s már késő van. 36Bocsásd
el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” 37Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik
enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret,
hogy enni adjunk nekik?” 38Erre
megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és
jelentették: „Öt, és két halunk.” 39Erre
meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. 40Le is telepedtek, százas és ötvenes
csoportokban. 41Akkor fogta az öt
kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a
kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is
szétosztotta. 42Mindenki evett és jól
is lakott. 43A maradék kenyérből és
halból tizenkét kosarat szedtek tele. 44A
kenyérből csak férfiak ötezren ettek.
„Amikor Jézus látta az őt
követő fáradt, kimerült, csalódott és gazdátlan sokaságot, a szíve mélyéből
együtt érzett velük (vö. Mt 9,36). Ezzel az együtt érző szeretettel gyógyította
meg az elébe vitt betegeket (vö. Mt 14,14), és lakatta jól a sokaságot néhány
kenyérrel és hallal (vö. Mt 15,37). Jézust minden körülmények között az
irgalmasság indította, mellyel olvasott beszélgetőtársai szívében, és válaszolt
legmélyebb szükségleteikre. Amikor az egyetlen fiát temetni készülő naimi
özveggyel találkozott, mélységes együttérzést tanúsított a síró édesanya
mérhetetlen fájdalma iránt, és – föltámasztva a halálból – visszaadta neki a
fiát (vö. Lk 7,15). Miután a gadarai megszállottat megszabadította, ezekkel a
szavakkal bocsátotta el: „Menj haza a tieidhez, s beszéld el, hogy milyen nagy
dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült rajtad” (Mk 5,19). Máté meghívása is
az irgalmasság horizontjába szövődik. Jézus, elhaladván a vámasztal előtt, rátekintett
Mátéra. Ez a pillantás tele volt irgalmassággal; megbocsátotta a bűneit, és –
legyőzve a többi tanítvány ellenkezését – kiválasztotta a bűnöst és a vámost,
hogy a tizenkettő egyike legyen. Szent Beda Venerabilis ezt az evangéliumi
jelenetet magyarázva írta, hogy Jézus irgalmas szeretettel tekintett Mátéra és
kiválasztotta őt: miserando atque eligendo [Vö. Homilia, 21: CCL 122,
149-151.]. Ez a megfogalmazás mindig nagy hatást gyakorolt rám, olyannyira,
hogy jelmondatomnak is ezt választottam.”[1]
Feladat a mai napra: Napközben, ha egy nehéz helyzet alakul ki, átadom
Jézusnak, addig lépek kapcsolatba Jézus irgalmas tekintetével, amíg az bennem
felfakasztja a helyes hozzáállást.