XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. február 28., vasárnap

Február 28.



Lk 18,9-14
Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. - A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! - Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

A példabeszéd szeretné megvilágítani saját magatartásunkat Isten előtt és embertársainkkal szemben. Vigyázzunk, hogy ne rögtön azt mondjuk, de én nem vagyok olyan, mint a példabeszédben szereplő farizeus - mert akkor pontosan a farizeusi viselkedést mutatnánk: „hogy nem vagyok olyan, mint..”. Abban fejezi ki a farizeus a kevélységét, hogy magáról állítja, milyen jó vallásos ember. Büszke arra, mi mindent tesz Istenért. A bűnösökkel magát összehasonlítva kiemeli saját igazságosságát. Ha pedig más embertársaival hasonlítaná össze magát, akik jobban gyakorolják a vallást, saját életével nem tudna büszkélkedni. A kevélység gyökere abban áll, hogy nem hallgatunk Istenre. Imádságában a farizeus nem fordítja fülét arra, hogy hallgassa, amit Isten akar mondani neki. Bár a templomban előre megy, szívével azonban messze marad Istentől. Istenhez szól, de nem engedi, hogy kialakuljon egy kapcsolat. Igazándiból csak magával beszél. Ezért nem megigazultan megy haza. Jézus ezt a példabeszédet azoknak mondta, „akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették”. A kevélység megnehezíti, hogy helyesen ítéljünk magunkról. A gőgös mértéktelenül felfújja a saját személyének értékelését, valamint az előnyeit, a rangját. Isten fölé és embertársai fölé helyezi magát. Így megnyirbálja a szeretet képességét. Nem mindenfajta büszkeség érzése rossz önmagában. A büszkeség az emberi életnek fontos ereje, amikor saját értékünk és a személyes méltóság érzését jelenti. Arra pedig figyelnünk kell, hogy maga a pozitív büszkeség kevélységgé ne váljon és így elkülönítsen bennünket Istentől és embertársainktól. Ahhoz, hogy a gőggel szemben ellenálljunk, segít a vámos magatartása: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! Alázatosan beismeri saját igazságosságát és Istentől vár segítséget. Szívében számít Isten irgalmával. Forduljunk mi is őszinte szívvel Istenhez, kérve: „Nyisd meg, Uram, fülemet, hogy szavadból halljam meg, ki vagyok számodra. Állíts engem igazságomba.”

Feladat a mai napra: Gyakoroljuk a hallgatást, Isten felé és embertársaink felé.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este:Visszatekintés a napra: Eszter királynő így imádkozott: „Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem.” (Eszt 4,d) A napra visszatekintve én is ezt tudom mondani? Helyezzem napomat mindazokkal, amit éltem, Isten kezébe, és könyörögve: „Uram, formáld szívemet, a te alázatos szíved szerint.”