Lk 18,9-14
Az
elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket
megvetették, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba
imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és
így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a
többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer
böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. - A vámos megállt hátul, szemét
sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten,
irgalmazz nekem, bűnösnek! - Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az
nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az
felmagasztaltatik.”
A példabeszéd szeretné megvilágítani saját
magatartásunkat Isten előtt és embertársainkkal szemben. Vigyázzunk, hogy ne
rögtön azt mondjuk, de én nem vagyok olyan, mint a példabeszédben szereplő
farizeus - mert akkor pontosan a farizeusi viselkedést mutatnánk: „hogy nem vagyok olyan, mint..”. Abban fejezi ki a farizeus a kevélységét,
hogy magáról állítja, milyen jó vallásos ember. Büszke arra, mi mindent tesz
Istenért. A bűnösökkel magát összehasonlítva kiemeli saját igazságosságát. Ha
pedig más embertársaival hasonlítaná össze magát, akik jobban gyakorolják a
vallást, saját életével nem tudna büszkélkedni. A kevélység gyökere abban áll,
hogy nem hallgatunk Istenre. Imádságában a farizeus nem fordítja fülét arra,
hogy hallgassa, amit Isten akar mondani neki. Bár a templomban előre megy,
szívével azonban messze marad Istentől. Istenhez szól, de nem engedi, hogy
kialakuljon egy kapcsolat. Igazándiból csak magával beszél. Ezért nem
megigazultan megy haza. Jézus ezt a példabeszédet azoknak mondta, „akik meg voltak róla győződve, hogy igazak,
s a többieket megvetették”. A
kevélység megnehezíti, hogy helyesen ítéljünk magunkról. A gőgös mértéktelenül
felfújja a saját személyének értékelését, valamint az előnyeit, a rangját.
Isten fölé és embertársai fölé helyezi magát. Így megnyirbálja a szeretet
képességét. Nem mindenfajta büszkeség érzése rossz önmagában. A büszkeség az
emberi életnek fontos ereje, amikor saját értékünk és a személyes méltóság
érzését jelenti. Arra pedig figyelnünk kell, hogy maga a pozitív büszkeség
kevélységgé ne váljon és így elkülönítsen bennünket Istentől és embertársainktól.
Ahhoz, hogy a gőggel szemben ellenálljunk, segít a vámos magatartása: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! Alázatosan beismeri saját igazságosságát és
Istentől vár segítséget. Szívében számít Isten irgalmával. Forduljunk mi is
őszinte szívvel Istenhez, kérve: „Nyisd meg, Uram, fülemet, hogy szavadból
halljam meg, ki vagyok számodra. Állíts engem igazságomba.”
Feladat
a mai napra: Gyakoroljuk a hallgatást, Isten felé és
embertársaink felé.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek!
---
Este:Visszatekintés
a napra: Eszter
királynő így imádkozott: „Te mindenről
tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból
tettem.” (Eszt 4,d) A napra
visszatekintve én is ezt tudom mondani? Helyezzem napomat mindazokkal, amit
éltem, Isten kezébe, és könyörögve: „Uram, formáld szívemet, a te alázatos
szíved szerint.”