2Sám 11,1-3; 12,7-9
Egy évre
rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte
Joábot és vele a testőrségét, és egész Izraelt. Maga Dávid Jeruzsálemben
maradt. Az egyik nap este felé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről és
fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint
épp fürdött. Nagyon szép asszony volt. Dávid elküldött és értesüléseket
szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: „Batseba az, Eliam lánya, a
hetita Urijának a felesége.” Erre Dávid elküldte embereit és elhívatta. ...
Ezt mondta
hát az Úr, Izrael Istene,(Dávidnak): Fölkentelek Izrael királyává. Neked adtam
urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda
házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. Miért
vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében?
Isten választottja sem
mentes különböző kísértésektől. Ha azonban nem vigyázatos, bűnt is el fog
követni, ahogyan látjuk Dávid király életében. Miből állt Dávid bűne? Nem
csupán egy bűnös cselekvésből, hanem egyre mélyebben belekeveredett a bűnbe. A
lustaságával kezdődött: ahelyett, hogy a hadsereggel harcolt volna,
Jeruzsálemben maradt és napközben is hosszan aludt (feküdt). A felébredés után,
a szem kívánsága is felébredt benne. Meglátott egy asszonyt, aki nagyon szép volt. A
kívánság maga még nem volt bűn, de arra csábította Dávidot, hogy magához
hívatta az asszonyt, bár tudva, hogy másnak a felesége. Irigykedett Urija szép
feleségére. Szívében nem hallgatott Isten szavára, parancsára: „Ne kívánd
felebarátod feleségét.” Dávid nem állt ellen kívánságának, tiltott módon megszerezte magának az asszonyt. Sőt annyira messze ment,
hogy megölette a férjét, Uriját, mert bűnös tette következményét el akarta
titkolni. Tudatosítanunk kell önmagunkban, amikor a szem kívánsága és az
irigység felébred. Kis gyerekeknél már sokszor megfigyeltem, hogy szépen
játszottak, de amikor az egyik egy új tárgyat a kezébe vett, a másik is pont
azt akarta, és próbálta elvenni tőle. Ha mégsem sikerült, látszott rajta egy
bizonyos szomorúság. Bár mi már megtanulhattuk, hogyan kell viselkednünk a
másikkal szemben, mégis ugyanaz a mechanizmus zajlik bennünk. Látunk valamit,
és azt szeretnénk mi is. Vagy irigykedünk valami miatt, ami a másiké. Nem csak
tárgyra kell gondolnunk, hanem tehetségre, talentumra, testalkatra, mint
szépségre, stb. Kérdezzük meg magunkat, miért vagyunk szomorúak? Az irigység is
lehet az oka. „Az irigység a szomorúság egy fajtája, ezért a szeretet
visszautasítása; a keresztény embernek jóakarattal kell harcolnia ellene.
"Azt szeretném, hogy Istent dicsőség érje általam. Örvendj tehát testvéred
virulásán, és meg fog dicsőülni általad Isten. És valamennyien azt fogják
mondani: „Áldott az Isten, akinek ilyen, minden irigységtől mentes, mások javai
fölött örvendező szolgái vannak.”.". (KEK 2540)
Feladat
a mai napra: Figyelek a szememre, a látásomra. Annak szeretnék
örülni, ami a másiké.