Lk 7,11-17
(Amikor az Úr
meglátta, megesett rajta a szíve)
Történt,
hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan.
Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony
egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból. Amikor az Úr meglátta,
megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” Aztán odalépett a
koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú,
mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta
anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a
szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”, és: „Meglátogatta népét az Isten.” S a hír
elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé.
Különféle bibliai
idézetekben láthatjuk Jézust, amint megfigyeli, mélységesen szemléli az emberek
cselekedeteit, az élet körülményeit, pl. az özvegyasszony adományát (Mk
12,41-44), vagy a naimi ifjú gyászmenetét (Lk 7,11-17). Hányszor figyelte meg
Jézus, hogy Mária megosztotta a szomszédasszonnyal kenyerét, aki kifogyott a
kenyérből. Van egy régi mondás: „a gyermekek a szülők tükörképei”. Jézus sok
gesztust eltanulhatott Máriától, ahogyan ő kapcsolatban élt a Mennyei Atyával,
más gesztusokat magától a Mennyei Atyától tanult. Igaz, hogy keveset beszélnek
az evangéliumban Máriáról, de mindig dicsérik Máriában a szemlélődés, a
hallgatás, az Isten tervei elfogadásának képességét. Ő a boldog, aki Isten
kegyelmével teljes. Ezeket és más dolgokat Jézus életében, cselekedeteiben,
odaadásában láthatjuk, és abban a gyöngédségben és tapintatosságban, amivel
minden emberrel bánt. Nem hiába bízta Máriát, mint édesanyát, tanítványára,
Jánosra, és rajta keresztül mindannyinkra, az egész Egyházra, amikor a
kereszten függött.
Feladat a mai napra: Mária
szemével tekintek a másikra, mindig nagy bizalommal.