Május 31.

Jn 2,1-12                            (Mária felfedezi a bajt és tapintatosan, gyorsan cselekszik)

¹Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. ²Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. ³Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” ⁴Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” ⁵Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” ⁶Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. ⁷Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. ⁸Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. ⁹Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, ¹⁰s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” ¹¹Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. ¹²Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott.

A betegség, főleg, ha súlyos, mindig krízist okoz az ember életében, és mélyre hatoló kérdéseket vet fel. Az első percben gyakran lázadunk: miért éppen velem történt ez meg? Talán elkeseredünk, arra gondolunk, hogy mindennek vége, már semminek nincs értelme.

Ezek a helyzetek egyrészt Istenbe vetett hitünk próbáját jelentik, ugyanakkor megmutatkozhat számunkra a hit pozitív ereje is. Nem mintha eltüntetné a betegséget, a fájdalmat, vagy a belőlük fakadó kérdéseket; hanem mert megadja a kulcsot ahhoz, hogy felfedezzük annak mélyebb értelmét, amit megélünk; a kulcsot, amely segít meglátni, hogy a betegség hogyan válhat a Jézushoz való szorosabb kötődés útjává, aki mellettünk lépked, keresztet hordozva. És ezt a kulcsot az édesanyjától, Máriától kapjuk meg, aki jól ismeri már ezt az utat.

A kánai menyegzőn Mária az aggódó asszony, aki észreveszi az ifjú pár számára oly fontos dolgot: elfogyott a bor, az ünnep vidámságának szimbóluma. Mária felfedezi a bajt, bizonyos értelemben a magáénak érezve azt, és tapintatosan, gyorsan cselekszik. Nem csak szemlélő marad, még kevésbé késlekedik azzal, hogy ítéletet alkot, hanem Jézushoz fordul, és elé tárja a problémát úgy, ahogy van: „Nincs több boruk” (Jn 2,3). És amikor Jézus a tudomására hozza, hogy még nem jött el megnyilatkozásának ideje, (Jn 2,4), így szól a szolgákhoz: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). És Jézus ekkor csodát tesz, nagy mennyiségű vizet borrá változtatva, amely azonnal a legjobb bornak bizonyul az ünnepségen. (Ferenc pápa Üzenete a betegek 24. Világnapjára).

Feladat a mai napra: Azon elgondolkozom, hogyan szoktam reagálni, amikor bajban vagyok, és ilyenkor kihez fordulok segítségre. Mit várok nehéz helyzetben, betegségben Jézustól? Beszélek róla vele.