XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. június 4., szombat

Június 4.



Mt 15,21-29                       (Ez az irgalmasságban átélt Jubileumi Esztendő tegyen nyitottabbá bennünket a párbeszédre)
21Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. 22Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” 23De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” 24Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” 25Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” 26De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” 27Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” 28Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.

Ha tudjuk követni Mária szavát, aki hozzánk is szól: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond”, Jézus minden alkalommal át fogja változtatni életünk vizét értékes borrá. Így, a mostani Betegek Világnapja, amelyről ünnepélyesen emlékeznek meg a Szentföldön, segíti megvalósítani azt a kívánságot, amelyet az Irgalom Rendkívüli Jubileumi Szentévére felszólító bullában fogalmaztam meg: „Ez az irgalmasságban átélt Jubileumi Esztendő segítse elő a találkozást ezekkel a vallásokkal [a zsidósággal és az iszlámmal] és a többi nemes vallási hagyománnyal; tegyen nyitottabbá bennünket a párbeszédre, hogy jobban megismerjük és megértsük egymást; szabadítson meg az elzárkózás és a megvetés minden formájától, továbbá űzzön el minden erőszakot és megkülönböztetést” (Misericordiae Vultus, 23). Minden kórház és gyógyító intézmény látható jellé válhat, a találkozás és a béke kultúráját előmozdító hellyé, ahol a betegség és a szenvedés megtapasztalása, mint ahogy a szakszerű és testvéri segítségnyújtás is, hozzájárulnak minden korlát és megosztottság legyőzéséhez.
Mindehhez példaként szolgál az elmúlt év májusában szentté avatott két szerzetesnővér: szent Marie Alphonsine Danil Ghattas és a keresztre feszített Jézusról nevezett szent Mariam Baouardy, akik mindketten a Szentföld szülöttei. Az előbbi a szelídségről és az egységről adott példát, világosan megmutatta, milyen fontos, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, és egymást szolgálva kell élnünk. A második, alázatos és írástudatlan szent, a Szentléleknek engedelmeskedve, a muzulmán világgal való találkozás eszközévé vált. (Ferenc pápa Üzenete a betegek 24. Világnapjára).
Feladat a mai napra: Igyekszem párbeszédre lépni más vallású személlyel.