Dán 3,13-18.91-93 (szabadon járnak-kelnek a
lángok közepette)
Ekkor
Nebukadnezár haragjában és dühében megparancsolta, hogy vezessék elé Sadrakot,
Mesakot és Abednegót. Mindjárt eléje is állították ezeket a férfiakat. A király
kérdőre vonta őket: „Igaz-e Sadrak, Mesak és Abednegó, hogy nem tisztelitek
isteneimet, és az aranyszobrot sem imádjátok, amelyet állíttattam? Nos, hát
készen vagytok-e rá, hogy mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera,
hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, leboruljatok és imádjátok
a szobrot, amelyet készíttettem? Mert ha nem imádjátok, még ebben az órában
tüzes kemencébe vettetlek benneteket. S van-e olyan isten, aki megment titeket
a kezemtől?” Sadrak, Mesak és Abednegó így feleltek Nebukadnezár királynak:
„Nincs szükség rá, ó király, hogy mi feleljünk parancsodra. Ha a mi Istenünk,
akit tisztelünk, meg akar minket menteni, akkor a tüzes kemencéből és a te kezedből
is kiszabadít, ó király. De ha nem így történnék is, tudd meg, ó király, hogy
isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állíttattál, nem
imádjuk.”
Ekkor
Nebukadnezár király megdöbbent. „Nemde, három férfiút dobattunk megkötözve a
tűzbe?... Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette
anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van,
mint egynek az istenek fiai közül. ... Áldott legyen Sadrak, Mesak és Abednegó
Istene, mert elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak.”
A mai idézet
olvasás után felmerülhet bennünk a kérdés, de mi ennek köze egy kincshez?
Egyébként, milyen kincsről van itt szó? Nem más mint a közösség kincse, a hívők
közösségének a kincse. Három zsidó fiatal férfiról halljunk, akik nem
engedelmeskednek Nebukadnezár
király parancsára, hogy leboruljanak és imádják a szobrot, amelyet a király
készíttette. Sadrak, Mesak és Abednegó bátorsággal állnak a király elé és sem
félnek a fenyegetett büntetéstől, a kínzó hálástól a tüzes kemencében. Egy a
három közül sem kezd kételkedni és bizonytalanná válik döntésében. Ez pedig nem
utoljára a közösségnek köszönhető, amelynek van összetartási ereje. Dániel
könyve nem írja konkrétabban milyen módon támogatták, erősítették egymást, mit
mondták egymásnak bátorításként. De maga a másiknak a jelenléte, a szívben
őrzött hite volt támasztó pont. Ebben a közös erős hitükben Isten közünk volt,
sőt a király számára látható vált. „Én négy férfiút látok. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek
az istenek fiai közül.” A három fiúnak az egyetlen Istenben, Izrael
Istenben vetett bizalma megmenti őket, és semmi kárt sem szenvednek. „Szabadon járnak-kelnek a lángok közepette
anélkül, hogy valami bántódásuk volna.” Ennek a három fiúnak hitben való
összetartása számunkra is nagy példa, éppen mint Jézus szavának az előképe,
amelyek bennük már valósultak meg: „És
bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely
dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van.
Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
(Mt 18,20) Hogyan tekintünk a
hitközösségekre, amiben élünk, akár a családtagjaival, akár barátokkal, akár a
helyi egyházközösség valamennyi tagjaival? Látjuk benne a kincset? A mai
imádságban kérjük Jézust, hogy segítsen
nekünk jobban felfedezni a közösség kincseit.
Feladat a mai napra: Együtt imádkozunk valamelyik
hitestvéremmel és adjunk hálát a közösség által kapott segítségért, hitben való
erősítésért.