MTörv 8,2-6.12-14.17-18 (Gondolj az egész útra, amelyen az Úr negyven
éven át vezetett)
Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened
negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázzon, próbára tegyen,
megvizsgálja szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem. Megalázott
és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid
sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal
él az ember, ami az Úr szájából jön. Negyven esztendeig nem kopott le rólad a
ruha és nem dagadt meg a lábad. Ismerd el szívedben, hogy az Úr, a te Istened
úgy nevelt, ahogy az ember a fiát neveli. Tartsd meg tehát az Úrnak, a te
Istenednek parancsait: járj az ő útjain és féld! Amikor majd jóllaksz, szép
házakat építesz, s bennük laksz, jószágod és nyájad szaporodik, ezüstöd és
aranyad gyűlik, s mindened, amid csak van, gyarapszik, szíved ne váljék
elbizakodottá, ne felejtsd el az Urat, a te Istenedet, aki kihozott Egyiptom
földjéről, a szolgaság házából. Nehogy azt gondold akkor magadban: saját
erőmből s kezem munkájával teremtettem meg ezt a jólétet. Gondolj az Úrra, a te
Istenedre, arra, hogy Ő adta az erőt a jólét megteremtéséhez, hogy megtartsa a
szövetséget, amelyet atyáiddal esküvel kötött, ahogy ez most is van.
A Második
törvénykönyvből való idézet arra hívja meg Izrael népét, hogy visszaemlékezzen
a negyvenéves pusztai vándorlásra. „Gondolj
az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a
pusztában.” Ennek az idézetnek a nyomán, a mai napon mi is
visszatekinthetünk saját életünkre, legyen bár korunk pont negyven év, vagy
kevesebb, vagy pedig több annál. Ahogyan Izrael népe bár nem sima és nem a
legrövidebb úton, de megérkezett az egyiptomi kivonulás után a megígért földre,
mi is felfedezhetjük, hogy életünkben sem mindig úgy történtek a dolgok,
ahogyan mi azt elgondoltuk volna. Talán sokszor kerülőt kellett tennünk, vagy
váratlan helyzetek fordultak elő. Izrael népe is olyan szituációkba került,
ahol mélyen megtapasztalta a pusztai forróságot és egyhangúságot, szomjazott és
éhezett. Krízis helyzetet jelentett ez a nép számára, ahol Isten ellen is
fellázadtak. Ilyen kérdéseket tettek fel: Miért vezettél ide bennünket? Miért
halljunk meg itt a pusztában? A krízis helyzetben újra értelmet kell adni az
élet egzisztenciális kérdéseinek. A krízisek az élethez szorosan
hozzátartoznak. Nélkülük életünkben nem fejlődnénk, mondják azok, akik
fejlődési lélektannal foglalkoznak. Fontos azonban az, hogy a krízisben ne
stagnáljunk, hanem felfedezzük azt a lehetőséget, amit addig nem láttunk.
Izrael megtanulta, hogy Isten mégis gondoskodott innivalóról és táplálta „mannával, amelyet nem ismertél és atyáid sem
ismertek.” Minden krízishelyzetben rejtezik egy kincs. Igaz, hogy ebben a
helyzetben vagyunk, és nem vesszük mindig észre, milyen kincs ez, és Isten mit
akar ezzel. Ha azonban visszatekintünk, más szemmel láthatjuk a helyzetet és
képesek lehetünk Isten vezetését felismerni. „Ismerd el szívedben, hogy az Úr, a te Istened úgy nevelt, ahogy az
ember a fiát neveli”. Fedezzük fel életünkben mi is az Isten gondviselő
nevelését!
Feladat a mai napra: Hálás szívvel megköszönöm Istennek eddig eltelt
életem esztendeit, mind azzal, ami történt velem. Különösen a nehézségekért
adok hálát.