XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. augusztus 20., szombat

Augusztus 20.



Zsolt 139,23-24                (vezess el az örök útra!)
Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld meg szívemet, tégy próbát és ismerd meg gondolataimat!
Nézd meg, nem járok-e a gonoszság útján, és vezess el az örök útra!

A zsoltár utolsó részében az imádkozó visszatér ahhoz, amit a zsoltár elején már kifejezett, most viszont kéri ezt Istentől: Vizsgálj meg, Uram, vizsgáld meg szívemet!” Ez a kérése újra az Istenbe vetett nagy bizalmáról tanúskodik. Nem fél Isten véleményétől, sőt tudja, hogy szüksége van rá. Lelkiismeretvizsgálatát nem csupán egyedül végzi el, hanem Istennel együtt. Tudja, hogy szüksége van Isten megvilágosító erejére, hogy helyesen láthassa saját életét, magatartását, hiszen az ember önmagát könnyen becsaphatja, és egyedül nehezebben ébred tudatára életének negatívumaira, hibáira Különösen is igaz ez azokra a területekre, amelyek változást, változtatást igényelnének. A zsoltáros azonban valóban tudni akarja, vajon jó úton jár-e, vajon azon az úton jár-e, amely az életre vezet. És kéri ezért az Urat: „Vezess el az örök útra! Számunkra Jézus az út, aki az örök életre vezet, ezért életünket mindig újra és újra Őhozzá és az ő evangéliumához kell igazítanunk. A hét végére érve, teremtsünk lehetőséget a visszatekintésre, hogy megvizsgáljuk Isten előtt és Istennel együtt, amit a hét folyamán éltünk. Hogyan alakultak napjaim? Mik történtek velem? Hogyan viselkedtem a különböző helyzetekben? Milyen gondolatok voltak bennem? Milyen úton jártam? Jó-e ez az út? Megfelel-e az evangéliumnak? És amit Isten majd a tudomásomra hoz, azt el is kell fogadnom és életre kell váltanom. Mert számunkra az Úr útjai a legjobbak: „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).
Feladat a mai napra: Újra elolvasom az egész zsoltárt és megpróbálom felfedezni, hogyan kísértek engem sorai a hét folyamán és melyik szakasz, rész lett számomra különösen is fontos. Kifejezem hálámat Istennek.