Zsolt 34,13-15 (Ha hosszú életet
kívánsz, élj tisztességesen)
Ki az, aki élni akar? Ki kíván sok évet, hogy
élvezze a boldogságot?
Őrizd nyelvedet a gonoszságtól, s ajkadat az álnok
beszédtől!
Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét
és járj a nyomában!
Életbevágó kérdéseket tesz fel ma számunkra Dávid király. És fontos,
hogy időt szakítsunk magunknak arra, hogy magunknak is feltegyük és
átgondoljuk, hogy mindennapjaink gyakorlatában ez mit is jelent. Ki az aki élni akar?
Ki kíván sok évet, hogy élvezze a boldogságot? Nemde mindannyian életre, boldogságra vágyunk? Dávid rögtön meg is
válaszolja kérdéseit: Őrizd nyelvedet
a gonoszságtól, s ajkadat az álnok beszédtől! Hagyd el a rosszat és válaszd a
jót, keresd a békét és járj a nyomában! Mifajta
gonoszságról vagy álnok beszédről beszél Dávid? Ha visszatérünk az istenfélelem
erényéhez ott a Magyar Katolikus Lexikon világosan kijelenti, hogy ellentétes víciuma a vakmerőség. A
vakmerőséget pedig mint „a remény elleni bűnt” határozza meg. „Az ember
fölülértékeli képességeit és azt reméli, hogy isteni segítség nélkül is
üdvözülhet; vagy abban bízik, hogy az isteni mindenhatóságtól és
könyörületességtől elnyeri a bűnbocsánatot bűnbánat nélkül, illetve a dicsőséget
érdemek nélkül.”[1]
Érdemes lenne itt elolvasni Dr. Márfi Gyula, Veszprémi Főegyházmegye érsekének
előadását[2],
melynek címe: Magyarország missziós terület, és amit Veszprémben az Ökumenikus
Hitoktatói Konferencián tartott 2007 okt. 13-án. Előadásában összefoglalja
Magyarország vallási helyhetét, beszámol a kereszténység hanyatlásától és annak
okairól. Teljesen világossá válik előadásában, hogy mind e mögött az
istenfélelem hiánya áll, vagyis a vakmerő gondolkodás, mely szerint az ember
egy teljesen Isten nélküli életben rendezkedik be. A mai ember egyik legnagyobb
kísértése tulajdonképpen, hogy azt hiszi el magáról, hogy Isten nélkül is
boldogulhat, hogy nincsen szüksége Istenre, mert egymaga is elég. Hozzá társul
egy olyan istenkép, hogy minden rossz Istentől származik, nem az én rossz
döntéseimnek, bűneimnek, vagy hibás felfogásomnak következménye. Dr. Márfi
Gyula, érsek, azt mondja előadásában: „Manapság azt mondhatjuk, hogy Istent
alig támadja valaki. Mintha az ördög taktikát változtatott volna. Célja ma nem
az Isten tagadása, hanem a hozzá vezető út eltorlaszolása. Ennek eszköze pedig:
az erkölcsök tagadása.” A legalapvetőbb erkölcs pedig az istenfélelem.
Feladat a mai napra: Mi torlaszolja el bennem az utat Isten
felé? Milyen felfogás, érzés, kétely, félelem... az, ami csorbítja bennem az
Istenbe vetett bizalmat? Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy megtisztulhasson
istenképünk, és megerősödhessen belé vetett bizalmunk.