Zsolt 118,10-14 (összeestem, de az Úr segített)
A
pogányok mind körülvettek, de az Úr nevében eltiportam őket.
Minden
oldalról szorongattak, de az Úr nevében eltiportam őket.
Úgy
rontottak rám, mint a méhrajok, úgy lobogtak, mint a tűz a bozót alatt, de az
Úr nevében eltiportam őket. Megütöttek, nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr
segített.
Bátorítóm
és erősségem az Úr, ő lett szabadítóm.
A mai részben az imádkozó elég kifejező
képekkel írja le azt a helyzetet, amin keresztül ment. Minden oldalról
körülvették a pogányok, a nemzetek, azok, akik nem hisznek Istenben, úgy rontottak rá, mint a méhrajok. Aki már
saját bőrén tapasztalta, ahogyan a méhek röpködnek a feje körül, könnyen
elképzelheti, milyen lehetett a zsoltáros élménye. Gyerekkoromból van egy ilyen
élményem: szüleim ismerőse, aki méhész, megmutatta egyszer öcsémnek és nekem
méheiket. Mivel öcsém a méhész utasítása ellenére túl közel merészkedett, a
méhek felénk kezdtek röpülni. Félelmében öcsém a kezét ütésre kezdte lendíteni,
így a méhek még szorosabban röpködtek körülöttünk. Szerencsénkre néhány
csípéssel megúsztuk. De hogyan szabadult meg az, aki a zsoltárban kínos
helyzetről számol be? Nem üt vissza, nem veri vissza a támadókat. Neki csak egy
fegyvere van: az Úr neve. „Az Úr nevében
eltiportam őket, vagy másik fordításban „de én az Úr nevében
diadalmaskodtam rajtuk”. Isten nevét vette a szájára, őt hívta segítségül.
Engedi, hogy Isten szabadítsa meg: „Ő
lett szabadítóm”. A zsoltárnak ezeket a szavait, Jézusra vonatkoztatják.
Jézus nemcsak imádkozta a zsoltárokat, hanem azok benne teljesedtek be, ahogyan
ezt már az evangélisták és egyházatyák is hangsúlyozták[1].
Ezért a mai imádságunkban úgy elmélkedhetünk a mai szakasz felett, hogy azt
Jézus életével, különösképpen passiójával összefüggésben látjuk. Azt
tapasztalta, hogy minden oldalról
szorongattak, megütöttek, nagyon megütöttek, és összeesett, háromszor esett el a kereszt súlya alatt. De
tovább szeretett, mert az Atya megerősítette őt. Köszönöm Jézus, hogy benned
teljesedett be a mai ige. Segíts, hogy képes legyek minden ellenem való
támadást a Te nevedben elhárítani, és a Te szereteteddel viszonozni.
Feladat a mai napra: A támadások sokszor nem kívülről jönnek,
hanem bennünk támadnak, mint tisztátalan gondolatok, hamis vágyak, féktelen
kívánságok, amelyek belsőleg körülröpködnek minket. Ha a mai napon hasonlót
tapasztalok, Jézus nevét szólítom és hívom segítségül.
[1] Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2586. pont: „A zsoltárok -- melyeket
Krisztus imádkozott, s melyek Benne beteljesedtek -- Egyháza imádságának
maradandóan lényeges részei.” és Általános Rendelkezések az Imaórák
Liturgiájáról, 109. pont: „Aki az Egyház nevében
zengi a zsoltárokat, ügyeljen ezeknek a teljes, főleg messiási értelmére,
hiszen éppen a messiási értelem miatt vette át az Egyház a zsoltáros könyvet. A
messiási értelem az újszövetségben lett teljesen világossá, sőt maga Krisztus
Urunk nyilatkozott róla, amikor így szólt az apostolaihoz: „Be kell teljesednie
mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak”
(Lk 24, 44). Ennek az értelmezésnek legismertebb példája a Máté-evangéliumban
található párbeszéd a Messiásról, Dávid fiáról és egyben Uráról; (Mt 22, 44
sköv) itt világossá lesz a 109. zsoltár messiási értelme.
Ezt az utat követve vették át és
magyarázták az egyházatyák az egész zsoltáros könyvet, mint prófétai szót
Krisztusról és az Egyházról; a liturgiába is hasonló elgondolással válogatták
be a zsoltárokat. Olykor-olykor megtörtént ugyan, hogy mesterkélt
értelmezéseket is elfogadtak, mégis általában mind az egyházatyák, mind a
liturgia joggal hallották meg a zsoltárokban az Atyához kiáltó Krisztust, a
Fiúval beszélgető Atyát, sőt felismerték az Egyház, az apostolok vagy a
vértanúk hangját is. Az értelmezésnek ez a módja a középkorban is közkedvelt
volt: sok középkori zsoltáros kódexben az egyes zsoltárok elé írt feliratban
megadták a krisztológiai értelmet az imádkozok számára. A krisztológiai
értelmezés semmiképpen sem korlátozható csak azokra a zsoltárokra, amelyeket
kifejezetten messiásinak tartanak, hanem sok olyanra is érvényes, amely
kétségtelenül csupán alkalmazott értelemben vonatkozik a Messiásra, ám az Egyház
hagyománya ezt mégis ajánlja.
Főleg
az ünnepnapok zsoltáranyagába kerültek be bizonyos krisztológiai szempont
szerint kiválogatott zsoltárok. Az ezekből kiemelt antifónák mutatják be
leginkább a messiási értelmezést.”