XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. október 27., csütörtök

Október 27.



Mt 13,31-33                       (Jézus maga is folytonos kapcsolatban állt a természettel)
31Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda és elvetett földjében. 32Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészket raknak ágai között.” 33Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.”

97. Az Úr azért tudott másokat arra hívni, hogy figyeljenek fel a világban lévő szépségre, mert ő maga is folytonos kapcsolatban állt a természettel, szeretettel és ámulattal eltelve figyelte. Miközben bejárta szülőföldje minden szegletét, elidőzött az ő Atyja által elültetett szépség szemlélésében, és arra hívta tanítványait, hogy felismerjék a dolgokban az isteni üzenetet: „Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35). „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda és elvetett földjébe. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, és fészket raknak ágai között” (Mt 13,31-32). (Ferenc pápa „Áldott légy” kezdetű enciklikájából, a közös otthon gondozásáról)
Feladat a mai napra: Arra kérem Jézust, hogy Vele együtt és az Ő szemeivel szemlélhessem a világ szépségét.