Mt 2,1-2.9b (Abban bízhatunk, hogy számunkra is mindig ragyog egy vezércsillag, Isten
világossága kísér bennünket)
Amikor a júdeai Betlehemben
Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről
Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk
csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Azok
meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten
láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek
volt.
A három bölcs egy csillag vezetésével útnak indult az újszülött királyához.
Az elmúlt két hét alatt mi is egy utat tettünk meg, egy lelki utat a mindennapi
életünkben. Isten világossága vezetett minket, Isten igéje. Különböző
találkozásaink, tapasztalataink voltak. Ha most visszatekintünk erre az útra,
először csak az utolsó hétre, majd utána az egész lelkigyakorlatra: Melyik volt
számomra a vezérfonál? Miben, illetve milyen tapasztalatban bővelkedtem? Milyen
fényt kaptam? Hogyan szólított meg Isten? Sikerült jobban megismernem őt? Miben?
És magamat is jobban megismertem?
Ha megfigyeljük a bölcsek útját, azt láthatjuk, hogy nem egyenesen vezetett
a gyermekhez. Először Jeruzsálemben keresték az újszülött királyt, „rossz”
helyen. De nem kerültek zsákutcába, hanem onnan az út tovább vezette őket a
helyes cél felé. A bölcsek nyitottak voltak Isten útmutatására. Mi is
érezhetjük, hogy még nem érkeztünk a célhoz és életünkben nem mindig egyenesen
úton vezet minket az Isten. De abban bízhatunk, hogy számunkra is mindig ragyog
egy vezércsillag, Isten világossága kísér bennünket. A karácsonyig még hátra
lévő napokban kérjük Istentől: „Küldd el
világosságodat és igazságodat, hadd vezessenek és vigyenek el engem szent
hegyedre s hajlékodba.” (Zsolt 43,3)
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, mit jelent számomra Istennek hódolnom, és hogyan
fejezhetem ki hálámat mindazért, amit eddig adventben kaptam tőle.